„…ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (1Kor 11,24c) A mi Urunk, az Úr Jézus Krisztus kétszer is felszólítva kéri ezt, a kenyér és a bor kiosztásánál egyaránt. Az úri szent vacsora, a szent jegyek a megváltás drága ajándékai.
Jézus tudja, hogy összeesküdnek ellene, elárultatik, ártatlanul elítélik, keresztre feszítik. A bűntelen szenved a bűnösért, értünk! Mindez megváltói ajándéka, hogy megváltson minket az ördög hatalmától, hogy megváltson minket a megérdemelt büntetésünktől, hogy megváltson minket a haláltól!
Az úri szent jegyek, a kenyér és a bor, melyek jelképezik Krisztus értünk megtörtetett testét és értünk kiontatott vérét, bizony a megváltás drága ajándékai. Nagycsütörtökön, nagyhéten jó lenne időt száni arra is, hogy választ adjunk önmagunknak erre a kérdésre is: mit jelentenek nekünk a szent jegyek, a megváltás ajándéka! Jobban kellene vigyázni arra, hogy isten-tiszteletünknek ezt a legszentebb cselekményét az Úr vacsoráját ne járassuk le! Sok múlik azon, hogy mennyit ér nekünk az úri szent vacsora, az úrvacsora szentsége, a megváltás drága ajándéka! Sok múlik azon, hogy mit örökítünk át róla gyermekeinknek, mivel nagy eséllyel ők azt fogják továbbvinni, amit látnak, hallanak tőlünk róla!
Jézus nagycsütörtökön, amikor megtörte a kenyeret, melyről azt mondta: „Ez az én testem” és felmutatva a kelyhet, mely fölött így szólt: „E pohár ama újszövetség az én vérem által” az egész szent cselekményről így tanít: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Vagyis ezt cselekedjük a Jézusra való emlékezés céljából. Tehát Jézus ezt kéri: Érám emlékeztessen benneteket az, amit ilyenkor cselekedtek!
Az utolsó vacsora emlék. Az Úr Jézus akarja, hogy emlékezzünk! Emlékezünk a mi Urunk szenvedésére, a húsvéti eseményekre. Felidézi a Gecsemáné-kertbeli gyötrődést, a megcsúfoltatást, a keresztfán való kínlódást és halált, s emlékezetünkbe idézi újra azt a végtelen szeretetet, amivel mindezt értünk vállalta! Jézus azt akarja, ne csak nagypénteken emlékezzünk minderre! Nem szeretné, hogy emlékezetünk halványuljon, hogy elforduljunk attól, amire az úri szent jegyek mutatnak, hogy elforduljunk a kereszttől. Ha háttérbe szorítjuk mindazt, amit Krisztus keresztje jelent, hitünk örömtelen és ingadozó lesz.
Az úrvacsora, e szent emlék arra figyelmeztet, hogy ne múljék el a Krisztus halálára való emlékezés. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”, mintha azt mondaná, forduljatok vissza újra a kereszthez, ne távolodjatok el innen, maradjatok itt, ne feledjétek el, amit érettetek cselekedtem, hiszen ebben van az erő számotokra! A Rám való emlékezés által, lelketeknek felém fordulása által tapasztaljátok meg az én golgotai áldozatom szabadító hatását. Valami effélét mond Jézus ezekkel a szavakkal: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”
Az utolsó vacsora a keresztyén gyülekezet istentiszteletének a középpontja, csúcspontja. Ezért is nevezik sákramentumnak, azaz magyarul: szentségnek! Jeléül annak, hogy ez a legszentebb része az egész isten-tiszteletnek! Annyira az, hogy nem is vehet részt benne más, csak az, aki a Krisztusban való hitéről vallást tesz. Mert ez nem egyszerűen evés és ivás. Aki így járul hozzá az Úr szent asztalához, hogy eszem és iszom, nem történik semmi más, annak nem jelentenek sokat, vagy éppen semmit sem jelentenek az úri szent jegyek, a szentségek.
Akinek a Jézus megtöretett testét szimbolizáló kenyér és a kiontatott vérét jelképező bor csak ennivalót és innivalót jelent, az nem éli át, hogy az úrvacsorázás valami különösen szent és áhítatos cselekmény. Megszentségteleníti az úri szent jegyeket nem lehet! Aki átérzi, hogy a szent jegyek a megváltás ajándéka, aki emlékezik, hogy Jézus a keresztre adta testét értünk, az nem tudja elfordítani a fejét akkor, amikor meghurcoltatják e jegyeket! Sem elhallgatni, sem támogatni nem képes rá, ha valóban átérzi, hogy Krisztus érte halt meg, értünk szenvedett.
„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – mondja Jézus. Ez azt jelenti, hogy lélekben álljunk oda Elé, számoljunk Vele, gondoljunk Rá! Amikor az úr asztalához állunk, gondoljunk Jézusra, és amikor ezt elmulasztjuk, akkor is számoljunk Jézussal, mert Ő lát minket. Énekeskönyvünk szavaival ezt énekeljük: „Itt van Isten köztünk.” Igen, Isten jelen van. Így szóljunk, amikor az úri szent vacsorát vesszük ajkunkra. Emlékezzünk, hogy mire emlékeztet Jézus! Emlékezzünk, hogy miért hagyta ezt meg, hogy ezt cselekedjük! Nem azért, hogy visszaéljünk vele, nem azért, hogy méltatlanul vegyük magunkhoz, ahogyan arra Pál apostol rámutat, de azért, hogy emlékezzünk arra, hogy a szent jegyek a megváltás drága ajándéka!
„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – mondja Jézus. Ez az emlékezés nemcsak egyszerűen visszagondolás az Úrra, hanem ugyanakkor megerősödés is az Ő szeretetében, a Vele való közösségben. Méltatlan ehhez az isteni szeretethez a szentségről hazudni, és ugyanígy Isten gyermekeihez méltatlan lenne azt elhallgatni, és ugyanígy méltatlan azt támogatni.
Egy fiatalember egyszer nagy útra készült. Búcsúzásnál édesapja kivette zsebéből az óráját, egy régi fedeles órát, aminek a fedőlapján mindkét szülő fényképe volt. Vedd ezt az órát – mondta az édesapa -, és vidd magaddal minden utadon. Valahányszor ránézel, hogy meglássad, hány óra van, édesapád és édesanyád tekintetével találkozol. És látva az otthoni arcokat emlékezz meg róla, hogy rád gondolunk és imádkozunk érted. Ne menj olyan helyre, ahol nem szeretnéd, ha látnánk téged. Ne tégy semmi olyant, amit nem szeretnél, ha tudnánk!
Valahogy ilyenformán adta Jézus az úrvacsorában az Ő képmását, “fényképét”, az Ő megtöretett testének és kiontatott vérének a látható jegyeit. És azért adta, hogy mindig emlékezzünk Rá, hogy soha ne feledjük: az Ő szeme rajtunk van, az Ő kegyelme vesz körül, az Ő ereje segít, az Ő közbenjáró imádsága véd, az Ő szava biztat és tanácsol, tilt és parancsol! Nemcsak úgy, mint a fiút a szülei fényképe, hanem valóságosan, közvetlenül!
Ezért nem kell mást tenni, csak megemlékezni, csak nem feledni, csak rágondolni mindig arra, hogy velünk van, ahogyan mondta: „minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)
A feltámadott, az élő Jézusra emlékeztet az úrvacsora. Mert Ő nem csak meghalt értünk, de fel is támadt értünk, hogy feltámadása záloga legyen a mi feltámadásunknak! Még ha nem is látható, el ne feledd, hogy élő Urad van, emlékezzél Rá, gondolj Rá, hogy itt van, jelen van, velünk van! Emlékeztessük egymást Jézus halálára, az Ő feltámadására, az Ő életünket megszentelő jelenvalóságára! Így éljük életünket, ne Krisztus nélkül, hanem Vele. Együtt Vele, közösségben Vele! Ámen.
