„És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel; és akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld sarkától az ég sarkáig.” (Mk 13,26-27)
Advent a várakozás időszaka. Maga a szó jelentése „eljövetel”. Adventus Domini annyit jelent: „az Úr eljövetele”.
Advent van, várakozunk. Valaki érkezőben van, valaki eljön, valakit várunk. Nem mást, mint magát az Emberfiát, aki ígéretet adott arra nézve, hogy eljön, visszajön! Eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel, és akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld sarkától az ég sarkáig.
Várakozás és eljövetel. Várjuk a mi Urunkat, hiszen hisszük és valljuk, hogy az Emberfia eljön! Ez lesz Jézus második eljövetele. Az első érkezését is várták, arra is ígéretet kapott a nép. És mint tudjuk, amit Isten ígér, azt meg is teszi. (Róm 4,21)
A próféták Jézus első érkezése előtt már évszázadokkal korábban, az ószövetségi időkben megjövendölték a Megváltó, a Szabadító érkezését, születését.
Ézsaiás nagypróféta az Úr érkezése előtt már több mint 700 évvel korábban megjövendölte, hogy Isten jelet fog adni: „Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi majd el.” (7,14)
Zakariás próféta Jézus virágvasárnapi jeruzsálemi bevonulásáról jövendölt: „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.” (9,9)
A próféciákat követően pedig négy évszázad után Nagy Heródes idejében Júdea területén Zakariás pap a templomi szolgálata közben kap egy ígéretet, hogy gyermeke fog születni. És tudjuk, hogy gyermeke, Keresztelő János Jézus előfutára volt.
Egyre közelebb van Jézus érkezésének ideje, amit az idős Simeon is már nagyon vár. Ez az igaz és kegyes ember már várta Izráel vigasztalását. (Lk 2,25) És az ígéret beteljesedését az aggkorú Anna prófétanő is megélte, aki nem távozott el a templomból, mert böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. (Lk 2,37)
Várakozás. Várjuk Jézus Krisztus érkezését, miközben szolgálunk, imádkozunk… Várjuk az Emberfiát, akiről hisszük, hogy nagy hatalommal és dicsőséggel fog eljönni, és összegyűjti választottait. Tudjuk, hisszük és valljuk, hogy előbb vagy utóbb a várakozásból beteljesülés, a eljövetelből megérkezés lesz. Isten biztosan cselekedni fog!
Jézus első eljövetelére az utolsó prófécia óta az érkezésig több mint 400 évet kellett várni. Húsz nemzedék váltotta egymást. És a hűségesek, az igazak és kegyesek vártak. Türelemmel, alázattal, csendes és szelíd lelkülettel, hittel, imádkozva vártak, miközben szolgáltak vagy éppen végezték a munkájukat. És a hosszú várakozást egyszer csak megtörték a jelek, melyeket Isten küldött, s melyekre az emberek figyelni kezdtek.
Gábriel angyal megjelenik Zakariásnak, hogy hírül vigye, felesége, Erzsébet fiút fog szülni, akit Jánosnak fognak elnevezni. (Lk 1,13) Az angyal egy gyermek születését ígérte az idős és meddő házaspárnak. Ehhez az ígérethez pedig társult Zakariás megnémulása – számára és a nép számára ez volt az első jel, hogy valami rendkívüli dolog van készülőben. (Lk 1,20.22)
Igen, Jézus Krisztus érkezését jelek előzik meg, melyeket meg kell érteni. És ezek a jelek értünk vannak, hogy azokat felismerve megértsük Isten akaratát.
Nem sokkal később a mennyei lény, az isteni követ, Gábriel angyal megjelenik Máriának is, aki csodálatos ígéretet mond neki. Érkezik Jézus Krisztus, Immánuel, ami annyit jelent, velünk az Isten! Jön, akire évszázadokat várt az emberiség, a megígért Messiás, a Magasságbeli Fia, azaz eljött az idő, Isten ígérete beteljesedik. Mária pedig képtelen elmondani jegyesének, Józsefnek. Nyilván tele van a szíve örömmel és mondani valóval, de képtelen megosztani a hírt. Az Úr angyala jelenik meg Józsefnek álmában és mondja el, hogy Jézus az, aki megszabadítja népét bűneiből. (Lk 1; Mt 1,18-24)
Jelek. Simeon azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztust. (Lk 2,26) Simeon pedig hitte a lehetetlent. Hitt annak a kijelentésnek, amit a Szentlélek adott tudtára neki.
A napkeleti bölcsek meglátták azt a bizonyos fényes csillagot, de nem csak meglátták, de tudták, hitték, hogy a csillag egy jel, amit követniük kell! S mire odaértek Betlehembe, akkorra már Isten Fia bepólyálja fekszik a jászolban.
Isten mindent szépen elrendezett, előkészítette Fia jövetelének útját. A jelek elindítják az események sorát. Ugyan el lehet azon gondolkozni, hogy miért kellett ennyi időt várni erre, hogy miért várakoztatta évszázadokon át Isten az Ő népét, s azon is elmerenghetünk, hogy meddig kell várni Jézus Urunk második eljöveteléig… Talán azért, mert amire minél többet várunk, annak annál jobban tudunk örülni, azt jobban megbecsüljük! Ugyanakkor Isten azt akarja, hogy minél többen megtérjenek, hogy minél többen tartozzanak Hozzá, hogy minél többen higgyenek és el ne vesszenek! Isten azt akarja, hogy ne vesszünk el, de Hozzá tartozzunk, hogy amikor Ő eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel, hogy összegyűjtse választottait, azok minél többen legyenek. Tart még a kegyelmi idő! Ma még igen! Bízunk-e Isten kegyelmében, szeretetében, irgalmában? Azok, akik bíznak Istenben, azok türelemmel, csendességgel, imádságos lelkülettel tudnak várakozni a szabadításra.
A próféták által megjövendölt ígéret beteljesült. És tudjuk, hogy Isten ígéretei igazak, valósok! Biztosak lehetünk Jézus Krisztus második eljövetelében, ahogyan abban is, hogy Ő hatalommal és dicsőséggel jön el és összegyűjti választottait.
Életünknek fontos része a várakozás. Nagy kérdés hát, hogy hogyan töltjük ki ezt a várakozási időszakot! Szolgáljon példaként előttünk a tíz szűz példázata! Mind a tíz hiszi, hogy eljön a Vőlegény, ám közülük ötnek mégis azt mondta a Vőlegény: „Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket.” (Mt 25,12)
Nagy kérdése életünknek, hogy vajon mi készen állunk-e az Úr érkezésére? Hogyan éljük életünket, milyen életet élünk? Ha most jönne el a mi Urunk, mit mondana nekünk? Megismerne minket?
Jézus felteszi egyik alkalommal a kérdést: „Miért mondjátok nekem: Uram, Uram – ha nem teszitek, amit mondok?” (Lk 6,46)
A várakozás időszakában tartsunk hát önvizsgálatot, amíg tart a kegyelmi idő, hiszen nem mindegy, hogy az okosok vagy a balgák közé tartozunk!
Nagyon fontos szerepe van a várakozásnak! A várakozási időszak lehetőséget kínál nekünk arra, hogy megtanuljunk Istenre oda/figyelni, teljesen Őrá hangolódni, Őt követni!
Lehet ez az adventi időszak abban is segítségül nekünk, hogy megértsük, miközben várakozunk az Úr érkezésére, mennyire elengedhetetlen, hogy teljesen Istenre bízzuk magunkat, hiszen magunkban nem bízhatunk! Szolgáljon ez az advent arra, hogy teljes valónkkal Istenre figyeljünk, Benne higgyünk, Őt kövessük –s ne csak szavainkkal, de tetteinkkel is!
Zakariásról azt írja a Szentírás, hogy igaz és kegyes ember volt feleségével, Erzsébettel együtt. És mégis, Zakariásnak is meg kellett tanulnia, hogy hogyan higgyen Isten szavának, és hogyan bízza az Úrra az ő életét. Nem ment ez neki sem könnyen, hiszen először kételkedett. Idővel ért meg benne az Úr iránti feltétlen bizalom és hit.
Advent második vasárnapja van.
Kegyelmes Urunk nagy dolgokat készít számunkra, melyekre azonban még várnunk kell. De addig is, míg várakozunk, Urunk jeleket ad nekünk. Ezek a jelek pedig értünk vannak! A kérdés az, hogy mit kezdünk ezekkel a jelekkel! Felismerjük-e Urunk akaratát? És felismerjük-e a jelekben azt, hogy nekünk mi a feladatunk, vagy miben kell növekednünk még az ígéretek beteljesedése előtt?
Egykor Heródes király idejében az emberek többsége nem törődött a jelekkel. Voltak azonban kegyes és istenfélő, igaz emberek, mint Zakariás pap, Erzsébet, Simeon és Anna prófétanő, vagy akár a napkeleti bölcsek, akik figyeltek a jelekre, és felismerték azt, hogy Isten hamarosan cselekedni fog, ezért nekik készen kell lenniük Isten cselekvésére.
Jelek ma is, most is vannak. A kérdés az, hogy észre vesszük-e ezeket a jeleket? Keressük-e tudatosan a jeleket, meglátjuk-e Isten jeleit?
Az egyik legfontosabb és a legismertebb jel számunkra Isten szava, az Ige, a Szentírás! Meghalljuk-e belőle Isten nekünk szánt üzenetét? Igen, Isten ma is üzen Övéinek! Amiként egykor Zakariásnak, Máriának, Józsefnek is üzent… Követjük-e Isten életet adó Igéjét, amiként egykor követték a bölcsek a csillagot, hogy megláthassák azt, aki maga az Élet? Van-e bennünk akkora vágyakozás az Istennel való találkozás iránt, mint amilyen vágyakozás volt Simeonban és Annában?
Miért olyan fontos, hogy életünk egyedüli zsinórmértéke a Szentírás legyen? Azért, mert mindaz, ami abban van, azért írattak meg, hogy higgyük: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életünk legyen az ő nevében. (Jn 20,31) Ámen.
Sándor Veronika
