Ötezren megelégíttetnek
Kietlen pusztaság Bethsaida mellett, Melynek tágas terén kalász soh’se rengett,
Köveid között a fű hervada vész el… Mit akarsz, te puszta! e tengernyi néppel?
És mintha hallanám néma feleletét: -Óh, bűnös halandó! jőjj s tekints szerteszét,
Ez ötezer ember – ugyanannyi lélek- Szívében csirázik ma itt örök élet!…
Ott prédikál Jézus hallgató tömegnek S testi orvoslást is nyújt a betegeknek;
Már hanyatlik a nap, közeleg az este, De a nagy sokaság még mindig Mellette.
És tanítványai így szólnak Hozzája: -Ne tartóztasd tovább e nagy pusztaságba’
E nagy sokaságot, e maradó népet, Mert itt nem találnak sem italt, sem étket!-
– „Ha nincs, mit enniök: adjatok ti nékik!_ Szól ő s tanítvány’i csodálkozva nézik.
– Nincsen öt kenyérnél s két halnál egyebünk, Ha vendégséget adsz: eledelt kell vennünk!-
Jézus parancsára most a tanítványok Csoportokba osztják a nagy sokaságot,
S partosabb részein a megszáradt gyepnek Leülvén a földre, körűl-telepesznek.
Krisztus az öt kenyért s a két kicsiny halat Kezeibe vevén, csöndes imát hallat
S fölvetvén szemeit a sugáros égre: Megáldja … az Atya jó áldását kérve.
S megtörvén, átadá a tanítványoknak, Hogy abból mindenik csoportnak osszanak;
Addig fáradozván, amíglen mindenek Részesűlvén benne: megelégíttetnek…
…S a csoda megtörtént: mindnyájan evének S éhségük’ elűzvén, megelégedének.
És hogy a vendégség ne végződjék kárral: Maradékot szednek tizenkét kosárral…
…Óh Jézus, hogy soha ne éhezzék lelkem: Égi eledellel elégíts meg engem’,
Hogy míg itten élek s ama szebb hazában Dicső, szent Nevedet mindörökké áldjam!
