Féltő szeretet

Ekkor tanítványainak eszébe jutott, hogy meg van írva: „A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem.” (Jn 2,17)

          A tanítványoknak akkor gondoltak vissza erre a kijelentésre, miszerint „A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem”, amikor Jézus a templomban találta az ökrök, juhok és galambok árusait, és az ott ülő pénzváltókat. Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította, és a galambárusoknak ezt mondta: „Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!”

          Ekkor jutott eszébe tanítványainak, hogy meg van írva: „A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem.”

          Belegondoltunk-e már ennek a felidézett Igének az üzenetébe. Milyen értékes is, amikor valaki őszintén, tiszta szívből kijelentheti, hogy őt az Isten háza iránt érzett féltő szeretet emészti!

A tanítványok visszaemlékezhettek, hogy:

  1. az Isten háza, a templom az imádság háza,
  2.  a szeretethez párosul egy minőségjelző, féltő szeretet,
  3. emészti, vagyis elepeszt a féltő szeretet.

A teológián úgy tanultuk, hogy az Úrnak napja van, asztala van és háza van. Az Úr napja a vasárnap, amit meg kell szentelni. Az Úrnak asztala van, és az úrasztala a kegyelem asztala, amin a szent jegyek vannak, amik szimbolizálják Jézus értünk megtöretett testét és értünk kiontatott vérét, vagyis ez is szent. Az úr asztalához is úgy járulunk, hogy azt megbecsüljük, azt értékeljük. És az Úrnak háza van, amit szintén nem lehet megszentségteleníteni, de az arra adatott, hogy Istent tiszteljük benne. De mit jelent számunkra az úrnapja, a vasárnap, az úrasztala és az úr háza? Mit jelent az Isten tisztelete és mit jelent az istentisztelet? Ha őszintén magunkba nézünk, önvizsgálatunk után elmondhatjuk-e magunkról, hogy „A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem”?

          Megemészt az Isten háza iránt érzett féltő szeretet. Van-e bennünk akkora szeretet az Úr háza iránt, hogy az már emészt minket?

          Jézus tanítványai akkor emlékeznek erre vissza, amikor Mesterük korbáccsal kiűzte az árusokat, a pénzváltók asztalait felborította, és a galambárusokat is felszólítja, hogy az Isten házát ne tegyék a haszonűzés házává. Mert a kalmár ezt jelenti. Ott vannak a papok, főpapok és nem tettek semmit, elnézték, hogy mit csinálnak Isten házában, hogy az emberek mire képesek. És amikor Jézus rendre utasítsa őket, tanítványai megértik Mesterük elrémítő viselkedését, mert eszükbe jut, hogy az Isten háza iránti féltő szeretet emészti őt és ez az emésztő szeretet nem engedheti, hogy szemet hunyjon az fölött, hogy mivé teszik az Isten házát!

          Jó lenne, ha elgondolkodnánk, hogy mire való az Isten háza, hogy mivé tesszük azt viselkedésünkkel, és ami a legfontosabb, hogy mi mit teszünk meg azért, hogy az Isten háza szent maradjon! Merek-e hitvallást tenni az mellett, akié ez a ház, merek-e bizonyságtételt tenni és felszólalni a megszentségtelenítés ellen? Elmondható-e rólunk, hogy az Isten iránti féltő szeretet emészt minket? Amikor ránk néznek és minket figyelnek, visszatükrözi-e viselkedésünk, hozzáállásunk, hogy az Isten háza iránt mi féltő szeretettel vagyunk? Milyen szeretet van bennünk? Ott van-e a szívünkben a féltő szeretet? És ha igen, érezzük-e, hogy szinte emészt minket? Mennyire válik valósággá életünkön az ének szava: „Jézus én Téged választottalak”? Tudunk-e jellé válni ott, ahova Isten küld minket, vagy csupán üresen csengenek a szavak az ajkakon: Engem küldjél Istenem, jelként, ahova kell!

          Mi van a szívünkben Isten háza iránt? Ha az Isten háza hangokkal telik meg hangszerünk által, vagy ha magasztos énekek hagyják el az ajkunkat, de iránta nem emészt féltő szeretet, ki vagyok? Ha szép szavakkal szólok és a Szentírás mellett imádságos könyveket is tartok, de nem emészt féltő szeretet Isten háza iránt, vajon ki vagyok? Ha az Isten iránt érzett féltő szeretetről csak szóval teszek hitvallást és nem cselekedetekkel, tulajdonképpen ki vagyok? Ha csak nyelvvel hirdetem, hogy Isten háza iránt féltő szeretet lakozik bennem, de valóságosan ez nem látszódik meg rajtam, akkor ki vagyok? Ha azt mondom, van hitem, de cselekedeteim nincsenek, ki vagyok? Ha az adakozást elkerülöm, vagy ha nem jókedvűen és jószívűen adományozom, ahogyan arra Isten kér minket és nem emészt az Isten háza iránti féltő szeretet, mivé lettem?

Az Isten háza iránt érzett féltő szeretet emészt minket! Az Isten háza iránti emésztő féltő szeretet cselekszik, amiként Jézus is cselekedett a templomban. Nem mérlegelte, hogy megbotránkoztat-e valakit az ostor a kezében, vagy megbántódnak-e az árusok, vagy megsértődnek-e a pénzváltók! Látva, hogy mi folyik az Ő Atyja házában, az imádság házában, nem volt kérdés, hogy szót emeljen az Atya, a Szent mellett, sőt, azt sem volt kérdéses, hogy cselekedjen! Miért cselekedett így és hogyan tudta ezt megtenni? Mert nem csak szóval, de egész lényével átélte „A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem!”

          Emészt-e minket féltő szeretet az Isten háza iránt? S ha igen, miben mutatkozik meg? Hogyan cselekszünk és mit teszünk, amikor szemünk láttára megszentségtelenítik a Szentet, az Ő napját, asztalát, házát?

          Munkálkodjon bennünk Isten Szent Lelke, hogy mindenkor, minden időben személyválogatás nélkül megmutatkozzon rajtunk, hogy a mi Atyánk iránt érzett féltő szeretet van bennünk, mely emészt minket! Ámen.

Sándor Veronika

Print Friendly, PDF & Email