„Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Gal 6,2)
Pál apostol minden istenhívő embert felszólít: „Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.”
Ha egy csokorba gyűjtenénk a keresztyén, vagyis a Krisztust követők jelmondatait a Szentírásból, minden bizonnyal Pál apostolnak ez a felszólítása nem hiányozhatna belőle: „Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” De mit mutat a gyakorlat, hordozzuk-e egymás terhét? Betöltsük-e így, ebben a formában Krisztus törvényét?
Isten Fia az egész emberi nemzetségből Szentlelke és Igéje által magának gyülekezetet gyűjt össze. Az egyházat Jézus Krisztus gyűjti. A kérdés tehát az, hogy a gyülekezetben, az egyházban betöltsük-e Krisztus törvényét és részesülünk-e egymás terheinek hordozásában! Vagy inkább olyanok vagyunk, mint a samáriaiak? Az egyik oldalon az asszony, aki a legnagyobb forróságban, délben járul a kúthoz vizet meríteni; a másik oldalon a nép, aki elkerüli őt és nem vállal vele közösséget. Jobb elkerülni a másikat, mert a végén még engem is kiközösítenek. Jobb elkerülni a másikat, mert a végén még a másik terhét is hordozhatom és nekem éppen elég az én bajom is, nincs szükség a másik terhére is. Inkább elfordulunk, mint közösséget vállaljunk. Márpedig a keresztyén ember, ahogyan a nevében is benne van, Krisztus-követő, vagyis az Isten törvénye iránt elkötelezett! És mi a törvény? Egymás terhét hordozzátok!
Egy alkalommal egy törvénytudó, hogy próbára tegye Jézust, a következő kérdéssel fordult hozzá: „Mester, melyik a legfőbb parancs a Törvényben?” Jézus így felelt: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legfőbb: az első parancs. A második hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. E két parancson függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,35-40)
Igen, elegendő, ha van bennünk szeretet. Olyan szeretet, amilyenre János figyelmeztet minket, mely nem szóval és nyelvel szeret, de cselekedetekkel és valóságosan. (1Jn 3,18) Ugyanis ez a szeretet, mely cselekedetekkel és valóságosan szereti Isten egyházát, Krisztus gyülekezetét, az kész arra, hogy hordozza a másik terhét, hogy hordozza egy egész közösség terhét. Akiben ilyen szeretet van Isten és felebarát iránt, az nem tud hátat fordítani felebarátjának, de elkötelezve Isten iránt betölti a törvényt.
Ki a felebarát? Nem a vérségi kötelékre kell ezt értenünk. Krisztus értünk kiontott vére tesz minket testvérré, hitbeli testvérré.
Pál apostol a galatabeliekhez írt levele ugyanezen részében pár verssel lentebb erre figyelmeztet minket: „Ezért tehát míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Gal 6,10)
Kik a mi igazi testvéreink?
Egy alkalommal Jézus anyja és rokonai felkeresték Jézust és kint maradva beüzentek Neki és hívatták. Sokan ültek körülötte, amikor szóltak Neki: „Anyád és testvéreid kint vannak, és keresnek.” Jézus pedig így válaszolt: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, s csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesíti az Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám.” (Mk 3,31-35)
Kinek a terhét kell hát hordoznunk? Nagyon kényelmes lehetne, ha vérségi kötelékre tekintve egymás akaratát hordoznánk és egymás elvárásait teljesítenénk be. De Jézus valami egészen másra mutat! Erre mutat rá Pál apostol is, amikor ezt kéri: a Krisztus törvényét töltsük be, ne egymás akaratát teljesítsük; ugyanakkor a Krisztusban levők hordozzák egymás terhét, a közösség terhét. Milyen kényelmes is lenne, elfordulni a közös tehervállalástól, ha nincs az, amit én akarok, akkor hátat fordítok, s ha nem úgy van, ahogyan én akarom, mindent hátra hagyok. Mire tanít minket Krisztus? Tartsuk meg a parancsot, melytől függ az egész törvény! Krisztus-követőként pedig nem lehet más feladatunk és elkötelezettségünk, mint megtartani, betartani és betartatni Isten törvényét.
„Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” Amikor Pál apostol ezt kéri tőlünk, azt szeretné, hogy ne azért hordozzam a másik terhét, mert úgyis rám nehezedik, mert nem tudom kivonni magam alóla, hanem azért, hogy segítségére lehessek annak a másiknak, hogy megkönnyítsem az ő terhét. Vagyis segítsünk egymáson, és ne még mi nehezítsük meg egymás életét, akik Krisztus-követőkként arra hívattunk, hogy a terheket megosszuk és közösen hordozzuk! Ámen.
Sándor Veronika
