„A magvető az igét veti.
Az útfélre esett mag: azok, akiknek hirdettetik az ige, de amikor hallgatják, azonnal jön a Sátán, és kiragadja a beléjük vetett igét.
A köves helyre vetett mag: azok, akik amikor hallgatják az igét, azonnal örömmel fogadják azt, de nem gyökerezik meg bennük, ezért állhatatlanok, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal elbuknak.
Megint más a tövisek közé vetett mag: ezek azok, akik meghallják az igét, de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása benövi és megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést.
A jó földbe vetett mag: azok, akik hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincannyi, a másik hatvanannyi, némelyik pedig százannyi termést hoz.” (Mk. 4:14-20)
A felolvasott Igerész, a magvető példázata az első hallásra egyszerűnek tűnhet.
Kimegy a magvető vetni és a mag hull az út mellé, ahol a madarak felcsipegetik azt.
Ami a köves helyre esik, szintén tönkremegy, mivel nincs gyökere és elszárad.
A tövisek pedig megfojtják a sarjadó életet, így csak az a mag terem gyümölcsöt, ami a jó földbe esik, de az hoz százszor annyi hasznot.
Ezzel a példázattal Jézus arra akar rámutatni, hogy milyen különböző a föld, amibe a mag hullik: azaz, hogy milyen különbözőek az emberi lelkek és milyen különbözőképpen fogadják a nekik hirdetett Igét.
Mert a mag jelenti az Igét; a magvető pedig az igehirdetőt, akinek az a feladata, hogy gondja legyen az evangélium hirdetésére: szórja a magot, azaz mondja az Igét.
A mag pedig különféle talajra hullik. Nem tudni, hova viszi a szél, nem lehet pontosan előre kiszámítani és egyenként elültetni a magot. De nem is ez a lényege a vetésnek.
A lényeg, hogy szórjuk a magot, hogy legyünk felkészülve és álljunk mindig szolgálatra készen.
Hirdessük az Igét mind alkalmas, mind alkalmatlan időben.
Nem tudjuk előre megállapítani, hogy hova esik, hogy milyen talajt talál magának.
Ne tétovázzunk, ne filozofáljunk, de hirdessük Isten Igéjét, a többiről pedig a Szent Lélek gondoskodik.
Kedves Testvéreim! Először is ahhoz, hogy termés legyen, előbb el kell hinteni a magot a földben.
Így az Isten Igéjét is el kell hinteni, rejteni a szívben.
De ahogyan azt a példázat magyarázatában is hallhattuk, a magvetést sem kíséri mindig az óhajtott siker. Ennek oka természetesen nem a magban van, mert az jó, -hanem az ember szívében!
A példázat legelőször azokat az embereket említi, akikben az isteni Igének a sorsa ugyanaz, mint az útra esett magé.
Megérinti ugyan őket az Ige, de közvetlenül az Ige meghallása után elakadnak, vagyis van valami, ami kiragadja belőlük az Igét.
Ezek azok az emberek, akik szívesebben hagyatkoznak a láthatókra. Pedig a Zsidókhoz írt levél egyértelműen elénk tárja, hogy mi a hit: a hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és nem a látott dolgokról való meggyőződés. (11:1)
Az ilyen embereken azonnal látható az igehirdetés eredménytelensége.
A magokat felcsipegetik a madarak.
Ezzel Jézus jelezni akarja, hogy az Ige nem hatolt eléggé mélyre.
Másodsorban említetnek azok az emberek, akik ugyan elindulnak az üdvösség útján, azonban amint a vékony földrétekbe került és gyorsan kikelt mag az alatta levő szikla miatt nem tud tovább fejlődni, úgy ezek az emberek is, bár örömmel fogadják az Igét, de az üdvösség útján nem tudnak előre jutni.
Ha az Ige nem ver gyökeret az ember szívében, hite elpusztul.
Ahogyan Pál apostol mondja: Krisztus csak hit által tud lakozni a mi szívünkben. (Ef3:17)
A második eset tehát attól különbözik az elsőtől, hogy itt eleinte megvan az örömteli készség, bár a hívő magatartás nem időtálló. Ha megrohanják őket a gondok, a problémák, akkor ahelyett, hogy Istenhez fordulnának segítségért, védelemért, inkább hátat fordítanak Uruknak. Ha betegség támadja őket, elfelejtik az Igét: Isten megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak. (Jób5:18)
Vagyis a pillanatnyi elhatározások embereit jellemzi ez a kép, ugyanis ha éri ezeket az embereket valami megpróbáltatás, akkor elbuknak,elvesztik hitüket.
A köves talajon kiszárad a jó mag; öntözzük hát!
Azaz a másik gyakori ok, amiért nem lesz termés az isteni magvetés nyomán, az, hogy nem törődnek a mag fejlődésével.
Meghallgatják az Igét, tetszik is nekik, de aztán mégis minden úgy megy tovább, mint régen, mielőtt még nem hallották volna Isten Szavát.
Ők azok, akik azt hiszik, elég csak meghallgatni, aztán a jó az növekszik magától. Elég csak prédikációt hallgatni és birtokosa lehetek Isten országának. Pedig nem elég.
Ahogyan nem elég csak elvetni a veteményeket, hanem szükséges, hogy megkapáljuk, öntözzük és permetezzük, -éppúgy nem elég csak befogadni Isten szavát.
Öntözni kell imával, kapálni kell lélekvizsgálással és bűnbánattal, permetezni kell a kegyelem „permetlevével”. Ha nem így teszek, a mag köves talajba hullott.
Így érkezünk el az emberek harmadik csoportjához, vagyis azokhoz, akikben az Ige sorsa olyan mint a tövisek közé kerülő magé, mert a lelkük mélyén élő emberi gyarlóságok és bűnök akadályozzák meg az Ige erejének teljes kibontakozását.
A világi dolgok életereje nagyobb bennük, mint az Igéé. Ez esetben az emberek a világi dolgokért aggodalmaskodnak, szívük kétfelé húz, a megélhetés gondjai, a megélhetésért való aggódás megvakítja látásukat.
Mindezek a dolgok, csakúgy, mint a tövisek, nagyobb életerejükkel elfojtják az Igét mely így gyümölcstelen marad.
S végül Jézus az embereknek negyedik csoportját említi, akiknek a lelkében az Ige a természetes fejlődés útját járja: az Igét hallják, befogadják és gyümölcsöt teremnek, s így az Ige áldásaiban részesülnek.
Vagyis a jó földbe hullott mag azt az esetet példázza, amikor az Ige fogékony, engedelmes szívre talál, és ezt: eredménye igazolja: a gazdag, túláradó bőségű termés.
A mag befogadására azonban nemcsak alkalmas talaj kell, de a napsugár és az eső is szükséges.
Hasonlóan: hacsak az igehirdetéssel együtt az isteni világosítás fénye és a kegyelem harmata el nem árasztja a lelkeket, hiába hirdetik neki az üdvösség tanát. De ha a jóakarat, fogékonyság, becsületes jó szív azonban az Isten kegyelmének harmatjától öntözve van, sokszorosan megtermi a belévetett isteni Ige gyümölcsét.
Szeretett Testvéreim! A magvető dolga a vetés, a magok elszórása, -és nem a jótállás. Nem tehetünk arról, ha a jó mag nem találja meg a neki való földet. A mi dolgunk, hogy vessünk, hogy szórjuk Isten Igéjét akár az elkeseredés ellenére is, ha nem látjuk a terméshozamot.
Aranyszájú szt. János szerint Jézus azért is mondta el ezt a példázatot, mert a saját példájával akarta kioktatni tanítványait, hogy ha hallgatóik között többekkel is találkoznának, akik a kapott isteni Ige magvát elvesztegetik, ne veszítsék el kedvüket, mert az Úrral is megesett ez.
Ugyanakkor Jézus rámutat arra is, hogy a magvetők a sok sikertelenség mellett gazdag sikereket is fognak aratni.
Amint a szántóvetőnek veszteségekkel is számolnia kell, amint ő sok csalódást élt át s mégis reménységgel telve szórja magvait; kell, hogy a lelki magvető is törhetetlen bizalommal szórja Isten országának magvait.
Így szórjuk hát mi is az igemagvakat tekintet nélkül a föld minőségére, erős és bízó szívvel vessünk egyformán mindenhová, azzal a reménységgel, hogy szolgálatunk nem lesz eredménytelen, munkánk eljut a gyümölcsözésig.
E példázat tehát arra tanít minket, hogy Isten országa számára a talajt elkészíthetjük, a vetést is eszközölhetjük, de már a növés Isten kezében van.
Kedves Testvérek! Ez a példabeszéd elénk tárja az emberek különféle típusait, s nekünk alázattal meg kell vizsgálnunk magunkat, hogy mi vajon melyik csoportba tartozunk.
Nekünk, akik már Isten kegyelméből meghalljuk, befogadjuk s próbáljuk megtartani az Igét, kötelességünk a talajt, az emberi szívet Isten Igéje számára alkalmassá tenni!
Én hiszem és vallom, hogy az útfelet is fel lehet porhanyítani, a tövist ki lehet irtani, a köveket is ki lehet hordani, ha Isten segítségét tiszta szívből szüntelenül kérjük.
A Szent Lélek segítségével bátran kimondhatjuk, hogy minden talaj megjavítható, -de csak az ember szorgalmas munkája, kitartó buzgalma árán.
Mert miben különbözik a példázatbeli föld és az ember szíve?
Abban, hogy a föld nem tehet arról, hogy milyen a felszíne és hogyan képes befogadni a magot.
De az ember már felelős azért, hogy ő maga milyen szántóföld az isteni mag számára.
Ezért int minden időben így az Úr: „Figyeljetek, halljátok meg szavamat, ügyeljetek, halljátok meg beszédemet.” Ámen.
Sándor Veronika, Újlót
