Jézus könyörgése
És előbbre menvén, leborúlva arcra, Nagy a rettegése, iszonyú a harca!
A kínok hulláma a szívéig ér fel: Gyötrelmei között verejtékezik vérrel!
– „Óh Atyám! Akinek Te szent végzésed áll, Múljék el Éntőlem e keserű pohár,
Ha lehet! De hogyha Te másként akarod: Légyen meg ebben is Te szent akaratod!”-
S visszajövén oda, hol az imént hagyta, A három tanítványt találá aluva,
S költögetve Pétert, hozzá ekképpen szól: -„Simon! nem volt erőd virrasztani? Alszol?
Vigyázzatok immár és imádkozzatok! Így a csáb s kísértet nem fog ki rajtatok;
Mert jóllehet, hogy a jóra a lélek kész, De a csüggedező test ereje elvész!”-
…És ismét elmenvén, imádkozék újra, Gyötrődéstől rezeg szíve minden húrja!
Alusznak ismétlen a hű tanítványok S mellettük a küzdő Mester némán áll ott.
Majd Magába szállva, elmegy harmadszor is, Mennyei Atyjához buzgón imádkozik…
És hogy visszatére a mélyen alvókhoz, Szívében szent erőt és bátorságot hoz.
Az aluvók mellett nesztelenűl kél, jár: -„Nyugodjatok békén, pihenjetek immár!”
… S felébrednek azok áloműző szóra: -„Elég a gyötrődés, im, eljött az óra,
Melyben Isten Fia bűnösnek kezébe Kerűl. Keljetek fel! és menjünk elébe
Annak, ki visszaélt tisztével csalárdúl; Mert imé, közelít, ki Engem’ elárúl!” –
