Jézus jeruzsálemi bevonulása

„Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől.” (Lk 19,41-42)

          Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulását ünnepeljük. Kezdetét veszi a nagyhét. És amíg a nép ünnepel, pálmaágakat és saját felsőruháikat terítették az útra, hozsannával köszöntik az ünnepeltet, Dávid fiát és kívánják, hogy áldott legyen, aki az Úr nevében jön, addig Jézus sír. Jól tudja, hogy a nép, aki most üdvözli, öt nap múlva gyűlölettel tele fogja kiáltani: „Fesztísd meg!”. És Jézus a kereszten is, kínszenvedései között is így könyörgött: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34)

          Jézus sír, mert a nép nem ismerte fel a békességre vezető utat. A békességét, melyet a világ nem tud megadni, egyedül csak Jézus!

          Jézus annyi mindent tett az emberekért miközben az Atya akaratát teljesítette. Eezreket vendégelt meg, vakoknak adta vissza szemük látását, sántákat, bénákat, leprásokat, vérfolyásost gyógyított, a láztól legyengült szolgálatba tudott állni, tisztátalan lelkeket tisztított, megszállottakat gyógyított, halottakat támasztott fel. Mindemellett parancsolt a természetnek, lecsendesítette a tengert, és járt a tengeren. Bűnöket bocsátott meg! Ugyanakkor hatalommal tanított. Magyarázta a törvényt, rámutat arra, hogy kik a boldogok. Szólt az adakozás fontosságáról, Isten szeretetteljes gondviseléséről, az igazi kincsről, amit nem emészt meg sem a moly sem a rozsda, és amit a tolvajok nem tudnak ellopni (Mt 6,20). Beszélt a szent dolgok megbecsüléséről (Mt 7), az aranyszabályról, Isten akaratának cselekvéséről. Tanított a testvériségről a gyülekezetben (Mt 18), és a nagy megpróbáltatás idejéről is (Lk 21).

„Az egész nép hozzásietett, hogy hallgassa őt a templomban.” (Lk 21,38) És mégis három év teljes szolgálat után virágvasárnap fájó szívvel úgy kell bevonulnia Jeruzsálembe, hogy megsiratja a várost, mert a nép nem ismerte fel a békességre vezető utat.

Úgy készülődik a nagyhétre, hogy pontosan tudja, mi fog bekövetkezni. A tanítványairól, akik Hozzá a legközelebb álltak, tudta, hogy az egyik elárulja, a másik megtagadja, a harmadik hitetlen lesz…

          Jól tudja, hogy „A főpapok, az írástudók és a nép vezetői arra törekedtek, hogy elveszítsék őt.” (Lk 19,47b)

          Így vonul be Jézus Jeruzsálembe. Annyi szeretet és gondviselés után, annyi megtört lélek felemelése után, megannyi vigasztalás után, amit az emberekért tett és virágvasárnapon mégis így kell felsóhajtania: „Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!”

Jézus meglátta Jeruzsálem városát és megsiratta! Nem önmagát siratta… A nép felett sírt. Bárcsak felismerted volna!

„Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10) Hirdette, „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.” (Mt 9,12)

Jézus soha nem vesztette szem elől, hogy Ő az Atya akaratát jött beteljesíteni, és nem a népét. Gondoljunk csak bele! Mi lett volna, ha a népre hallgatott volna? Lett-e volna jeruzsálemi virágvasárnapi bevonulás? Ha kiszolgálta volna a népet, ha eleget tett volna a farizeusoknak, ha a nagytanács kedvébe járt volna, nem kívánták volna, hogy bűntelen lévén Barabbás helyett Ő menjen a keresztre. De Jézusnak nem az volt a célja, hogy az emberek tetszését elnyerje, hanem az Atya akaratát teljesítse!

És ebbe nem fér bele a család akarata sem, ha az Istentől eltérő. Emlékezzünk Jézus első csodájára. Menyegző volt a galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja. Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk. Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. (Jn 2,1-4)

          Egy másik alkalommal pedig Jézus rámutat arra, hogy tulajdonképpen kik is az ő rokonai. „Még beszélt Jézus a sokasághoz, amikor íme, anyja és testvérei megálltak odakint, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt neki: Íme, anyád és testvéreid odakint állnak, és beszélni akarnak veled. Ő azonban így felelt annak, aki szólt neki: Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? Erre kinyújtotta kezét tanítványai felé, és így szólt: Íme, az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én testvérem és az én anyám.” (Mt 12,46-50) Mennyire tartozunk Jézus Krisztushoz, mennyire vagyunk rokonságban Vele? Megmutatja az, hogy mennyire cselekedjük a mi mennyei Atyánk akaratát! Hajlamosak vagyunk a földi vérségre tekinteni és az alapján tartjuk a testvérséget. Pedig húsvétkor arra is emlékezünk és azt is ünnepeljük, hogy Jézus értünk kiontott vére tesz minket testvérré! Hogy Jézusban hit által egy mennyei Atyánk van, s mint az Ő gyermekei mi egymásnak vagyunk testvérei! Mindazok, akik hitben vannak, akik cselekszik a mennyei Atya akaratát.

          Isten gyermekei vagyunk! Nem arra teremtettünk, hogy más emberektől való függésben éljünk, hanem arra, hogy Isten helyreállítson minket és Fiához hasonlóvá formáljon (l. 2Kor 3,18).

Jézus soha nem vesztette szem elől, hogy Ő az Atya akaratát jött beteljesíteni, nem a népét, s nem is a családjáét. De még csak nem is a saját maga javát nézte! Gondoljunk megkísértésének történetére (Mt 4,1-11)! „Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.”

Jézus jeruzsálemi bevonulásakor megsiratta a várost, és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!

Miért sírt? Mert látta, hogy a nép mennyire a földiekhez és az evilágiakhoz ragaszkodik, hogy mennyire a láthatókra tekint, és teljességgel háttérbe szorulnak a mennyeiek, a láthatatlanok!

          Pál apostol így vigasztal minket „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor 4,17-18)

Jézus nem ámítja hitbeli követőit, de őszintén elmondja, sőt, szembesíti tanítványait „És mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.” (Lk 21,17-19)

Amikor szolgálatunk során válaszúthoz érünk, gondoljuk át alaposan, hogy kit választunk. Lelki békességet nyerve Istent szolgáljuk, vagy a világi békesség kedvéért emberek akaratát fogjuk kiszolgálni! Jézus az Ő követésére hív minket, mindnyájunkat! Egészen pontosan így szól: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? Mert eljön az Emberfia az ő Atyjának dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.” (Mt 16,24-24)

Jézus, a mi Urunk így tanít minket: „Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem teljesítette azt, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap; aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” (Lk 12,47-48)

Ha Jézusnak erre a kérésére tekintünk, vajon nem néz-e ránk sok mulasztás? Mert bizony elszomorító és fájdalmas, hogy nem csak Jézus korában, de a mi korunkban is, a 21. században is sokan, rengetegen vannak, akik nem ismerik fel a békességre vezető utat! Bizony nekünk is van mi felett sírnunk!

          Munkálkodjon bennünk Isten Szent Lelke, hogy ma, amikor virágvasárnapot ünnepelünk, azt állapíthassa meg rólunk a mi Urunk, hogy mi felismertük a békességre vezető utat Őbenne, az Ő akaratának teljesítésével! Ellenkező esetben tartsunk bűnbánatot, vallva, hogy Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veti meg Istenünk! (Zsolt 51,19) Ámen.

Sándor Veronika, 2021 virágvasárnapján

Print Friendly, PDF & Email