A tehetetlen ember
A szép Jeruzsálem nagy ünnepre készül, Rajzik a szent város sok idegen néptűl,
Mely falai közé felözönlék újra, Hogy húsvét ünnepén hála-tüzet gyújtva:
Áldozzon az Úrnak; külső áldozattal Dícsérve az Istent, Kit minden magasztal.
A tanítványokkal itten látjuk megint Jézust, Ki feljöve ősi szokás szerint.
Bethesda tavához Jeruzsálem mellett A nyomorúltaknak sok százai mennek,
Hogy testi fájdalmat gyógyító iszapja Eltűnt egészségük’ újra visszaadja.
Vannak itt betegek, aszkórosok, sánták S vakok, kik a víznek hullámait várják,
Hogy a tó vizébe legelsőnek jutva, Testi épségüket visszanyerjék újra.
Volt egy ember ott, ki harmincnyolc év óta Kínos fájdalmi’ közt betegágyat nyomta,
S hogy a tóba jusson: nem volt segítsége, Ágyához láncolta tehetetlensége.
Látván Őt feküdni a jó Idvezítő, Hogy megvígasztalja: betegágyához jő,
– „Akarsz meggyógyulni?” – ezt kérdezi tőle, A hit szálaival, hogy lelkét átszőjje.
S mond Néki a beteg: _ Uram, nincs emberem, Aki legelsőnek besegítne engem’!
Tehetetlen lévén, megelőznek mások, Akik járni tudnak, egyéb nyavalyások! –
A Megváltó szíve szánalomra gerjed S íly szavakkal szól a nyomorúlt emberhez:
– „Kelj föl, és felvevén a te nyoszolyádat: Járj, s az égi Atyát buzgón imádjad!”
S ki tehetetlen volt harmincnyolc éven át, Jár vala a nép közt, vivén nyoszolyáját.
Ez a csodatétel szombat-napon történt, És ezáltal Jézus megrontván a törvényt:
A zsidók vénei tanácsot tartának, Halálát óhajtva az Isten Fiának;
De hogy bölcs beszédet intéze hozzájuk: Máskorra halaszták elhatározásuk’…
