„Felelének Sidrák, Misák és Abednégó, és mondának a királynak: Oh Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked. Ímé, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet felállíttattál, nem imádjuk.” (Dániel 3:16-18)
Sidrák, Misák és Abednégó hitvallást tesz arról, hogy egyedül az Úr az ő oltalmuk! Ezzel egymást is bátorítják, bíztassák! Segítik, erősítik önmagukat és egymást is ezzel. Az Úrban van az erősségük, oltalmuk! Nem kezdenek el tanakodni, nem kezdik el egymást elbizonytalanítani, hogy mégis csak meg kellene fontolni a király akaratát. Nem, mert Isten mellett ez a lehetőség szóba sem jöhet! Nem mondják, hogy külsőleg meghajlunk a király előtt, de majd belsőleg az Urat szolgáljuk… Nem, még látszólag sem akarnak és nem is tudnának beolvadni a nép közé, meghajolva a többség akarata előtt. Egyedül az Úr a mi Istenünk, nincs megalkuvás! Nem szolgálják a népet, nem szolgálják a királyt! Nem, mert elhívatottságuk az Úrtól van és nem a néptől! Az Úrnak tettek ígéretet és fogadalmat, nem a népnek!
Olyan szeretettel és meghatódva tudjuk hallgatni ezt a történetet, és mégis milyen hamar készek vagyunk megalkudni, pártoskodni ha válaszúthoz érünk és ha döntésre kerül a sor. Pedig ez a történet is arról tesz tanúbizonyságot, hogy az Úr mindazoknak oltalma, akik Őbenne bíznak! Az Úrban pajzsra találnak, oltalomra lelünk! De csak azok, akik Őróla tesznek hitvallást, akik Őt választják, akik Neki szolgálnak!
Illés próféta sem a népet szolgálta, nem a nép akaratát hivatott beteljesíteni! Isten prófétájaként a Karmel-hegyen oda lépett egy egész nép elé, hogy hitvallást tegyen az Úrról. Kiállt Isten mellett, egyedül Őt szolgálta, csakis Neki szolgált! Egy egész népnek feltette a kérdést: „Meddig sántikáltok kétfelé?” Nem köntörfalazott, nem szépítette a dolgokat. Nem, mert van, amiben nem lehet, megengedhetetlen! Illés felszólította a népet: „Ha az Úr az Isten, kövessétek őt! És mit tett erre a nép? „De a nép nem felelt egy szót sem.” (1Kir. 18:20kk.) Nem gondolta úgy Isten elhívott embere, hogy csináljon mindenki amit akar, ő majd csendben megmarad az Úr parancsolatai mellett. Nem ámította magát, hogy majd így két legyet üt egy csapásra, csendben maradva jó lesz a nép szemében is! Hogy is tehette volna… Így ő sem lett volna különb, mint a nép, mely kétfelé sántikál. Illés az Úr elhívottjaként Őt közvetíti. Jól tudta Illés, hogy nem a népnek kell tetszeni, hiszen Istennek tartozik elszámolással! És ha arra lesz szükség, igen, Isten a kövekből is tud fiakat támasztani. (Mt. 3:9) De addig is Isten elhívottjaiként az Urat kell közvetítenünk, egyébként szolgálatunk nem érne semmit! Hiszen mi lett volna Ninive lakosaival is, ha Jónás nem a bűnbánatot hirdeti? Lehet-e hirdetni mást, mint Isten igaz tiszteletét, tisztaságát és szentségét? Lehet-e kétfelé sántikálni, lehet-e önmagunkkal meghasonlani?
Jézus azt mondja, minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával. Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát. Ti viperafajzatok! Hogyan szólhatnátok jót gonosz létetekre? Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. A jó ember jó kincseiből jót hoz elő, a gonosz ember gonosz kincseiből gonoszt hoz elő. De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: mert szavaid alapján ítéltetsz majd igaznak, és szavaid alapján ítéltetsz majd bűnösnek.” (Mt. 12:25.33-37)
Hogyan is hallgathatott volna Illés, és hogyan is hallgathatott volna a három jó barát, Sidrák, Misák és Abednégó!
„Ímé, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet felállíttattál, nem imádjuk.”
Az Úr, a mi Istenünk élő Isten, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön! Ő ki tud minket szabadítani a gonosz kezéből, meg tud menteni az ellenségtől, még a legnagyobb ellenségtől is, magától a haláltól is meg tud minket szabadítani! Ilyen Istenünk van nekünk! Hogyne tudna megszabadítani a tüzes kemencétől, megvédeni a néptől! Hogyan is cserélhetnék fel Őt, aki a kezdet és a vég akár egy egész népre vagy éppen egy megfélemlítő királyra! Hogyan is hallgathatna Sidrák, Misák és Abednégó is, amikor tudják, életük a tét, s nem e földi, hanem ama örök, mely eltörpül e földi mellett! Ők jól tudják, hogy akire sokat bíztak, attól sokat is várnak el! Akinek sokat adott az ura, attól sokat kíván, és akire sokat bízott, attól többet kér számon. (vö. Lk. 12:48)
Maga Jézus tanít arra is, hogy „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Mt. 10:32-33)
Ha hitvallást kell tenni, nem kérdéses hát, hogy mit tegyünk! Mi az értékesebb, Isten vagy a nép? A földi élet vagy az örök élet? Istent tisztelni és az ő parancsolatait megtartani, vagy a nép akaratát kiszolgálni?
Bölcs Salamon, aki kutatta az élet értelmét, s mindent hiábavalóságnak ítélt meg, végül így summázta tapasztalatait: „Mindezt hallva a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége! Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az.” (Préd. 12:13-14)
Hogyan éljünk és miként cselekedjünk amikor válaszúthoz érünk? Engedjük, hogy döntéseinkben vezessen minket Isten Szent Lelke és az Ő szava, s ne hagyjuk, hogy megfélemlítsenek minket! Isten elhívottjaiként, akik az Urat szolgáljuk, ne engedjük, hogy a nép befolyásoljon minket és a világi dolgok megtántorítsanak bennünket! Vigyázzunk, hogy ama napon mi is elmondhassuk Pál apostollal együtt: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2Tim. 4:7-8) Ámen.
Sándor Veronika
