Krisztus fényes dicsősége a hegyen
Péter, Jakab s János hű kíséretében Látjuk Jézust, amint egy nagy hegyre mégyen.
A tiszta égbolton nincs egy darab felhő, Virágok illatát hordja szét a szellő.
Oly lélekemelő ez az egész tájék! Talán soha sincs itt borúlat és árnyék?
Talán itt volt hajdan, e helyen az Éden? Talán itt hangzott el a teremtő „Légyen!”?
… Fenn vannak már a hegy szédítő tetején, Tanítvány’i előtt az Úr előbbre mén…
És ime, egyszerre nagy hirtelenséggel Ragyog a hegytető csodás fényességgel:
Elváltozik az Úr … arca fényes, mint a nap, Alakja, ruhája fénylő, fehér színt kap…
S im, Mózes és Illyés fényben megjelennek Jézus két oldalán … s Vele beszélgetnek! …
S a három tanítány, ámúlatba esve. Hallgatag’ merűl e csodás szemléletbe…
Végre így szól Péter: – Uram! jó itt nékünk; Parancsold, hogy három hajlékot építsünk!
Először is a Te hajlékodba kezdek S építünk Mózesnek s Illyésnek is egyet! –
De alig ejté ki száján eme szókat, Felhő födi őket s mennyből száll e szózat:
– „Ez az Én szerelmes, jó Fiam, Akiben Gyönyörködik az Én atyai hű szívem;
Akinek szavára áldás lesz az átok; Csak Őt kövessétek, csak Őt hallgassátok!” –
… És a tanítványok, e szózatot hallva, Megréműlének és úgy esének arcra…
Majd odalép Jézus és illetvén őket, Ekként vígasztalja a megfélemlőket:
– „Keljetek föl innét s többé ne féljetek!” – S hogy a tanítványok Reá tekintettek:
Látták Őt egyedűl, magánosan lenni És a jelenésből nem volt többé semmi.
Majd, amint a hegyről alá-, lejövének Szóla Jézus nekik: – „Megtiltom tinéktek,
Hogy e látományról beszéljetek másnak; Míg az ember Fia sírból föl nem támad!” –
