El ne feledkezz Istenedről, az Úrról

„De vigyázz, ne feledkezzél el Istenedről, az Úrról oly módon, hogy nem tartod meg parancsolatait, döntéseit és rendelkezéseit, amelyeket én ma parancsolok neked!” (5Móz. 8:11)

Isten ígéretet tett népének az ígéret földjére. Isten jó földre viszi a népét, folyóvizeknek és mélyből fakadó forrásoknak a földjére, termő földre, olajfáknak és méznek a földjére. Olyan földre, ahol nem kell szűkölködni semmiben sem. Ehet az egész nép jóllakásig, és áldani fogja Istent, az Urat azért a jó földért, amelyet nekik adott.

Most elérkezett az idő, amikor Izráel népe a 40 éves pusztai vándorlás után ott áll az ígéret földjének küszöbén. Egymástól kérdezhették, ahogyan ma mi is, az újév küszöbén állók, hogy vajon mi vár ránk! A népnek ígérete van, tejjel-mézzel folyó földet kap. Ehhez az ígérethez viszont a népnek hozzá kell párosítania a hitet, saját hitüket!

Nekünk is van ígéretünk, Istentől kapott ígéreteink! Az egyik így szól: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jer. 29:11) Az ígéretet megkaptuk. Ehhez az ígérethez viszont hozzá kell párosítanunk a hitet, a hitünket! Hiszen teljesen bizonyosak lehetünk afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni. (Róm. 4:21)

A választott nép áldani fogja Istent, az Urat azért a jó földért, amelyet neki adott. Ám az igeszakasz így folytatódik: „De vigyázz, ne feledkezzél el Istenedről, az Úrról oly módon, hogy nem tartod meg parancsolatait, döntéseit és rendelkezéseit, amelyeket én ma parancsolok neked!”

Sok elvárásunk van Isten felé, amik nem kérések, de elvárások. Amiként egykor a választott nép is követelőzött, akaratoskodott, aminek meg is lett a böjtje a 40 éves vándorlással. A pusztában sokszor volt felháborodva a nép, sokszor szembe szálltak vezetőjükkel, Mózessel. Kérdéseket tettek fel maguknak az helyett, hogy egymás hitét hitvallással erősítették volna. Merre menjünk? Honnan lesz vizünk? Honnan lesz élelmünk? Hogyan menekülünk meg az ellenséges népektől? És még az ígéret földjének kikémlelésekor is a 12 törzsből előre ment 12 emberből mindössze két ember hirdette Isten nagyságát és hatalmát. Előre tekintve nem láttak mást, csak óriásokat, erős harcosokat…

Mi vajon mit látunk magunk előtt az újév küszöbén? Mire tekintünk az új esztendő elején? Kérdéseket teszünk fel, lesz-e mit ennünk, lesz-e mivel ruházkodnunk? A nagy kérdés az, van-e lelki fülünk és hitünk, akárcsak egy mustármagnyi is, hogy meghalljuk Jézus szelíd szavát: „A ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt. 6:32-34)

Milyen lesz az újév? Mit hoz magával? Mennyivel jobb lenne, ha hitvallásunkat Isten szavával erősítenénk és egymás hite által növekedhetnénk és bíztatnánk egymást, amiképpen Pál apostol is bíztatta ifjú lelki testvérét, miszerint „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim. 1:7) Mennyivel biztonságosabb útnak indulni az isteni biztos ígéretekkel, bátorítással és erősítéssel, mint a bizonytalan kérdésekre bizonytalan válaszokat keresni!

„De vigyázz, ne feledkezzél el Istenedről, az Úrról oly módon, hogy nem tartod meg parancsolatait, döntéseit és rendelkezéseit, amelyeket én ma parancsolok neked!”

Isten végig ott volt választott népével! Ígéreteit mind megtartotta! Szeretettel és irgalommal vezette őket, ahogyan ma minket is szeretettel ölel át!

Isten vezette, vezeti népét! Átvitte őket a Vörös-tengeren, biztonságosan, szárazon kelhettek át. Nappal felhőoszlop, éjjel tűzoszlop kíséretében vezette őket. Vizet fakasztott a kősziklából! Mannát adott eledelül, fürjeket hozott a népnek! Ellenséges nép nem kerítette őket be, nem mészárolta le őket! Isten hűséges! Ezzel szemben a nép, mi újra és újra kételkedünk, kishitűek és türelmetlenek vagyunk, követelőzünk! Az ígéretek kellenek, az ajándékok kellenek, de az Ajándékozó már nem! Hányszor előfordul, hogy elfeledkezünk Istenről, az Úrról oly módon, hogy nem tartjuk meg parancsolatait, döntéseit és rendelkezéseit, amelyet parancsol nekünk!

Úgy gondolom, sokszor az elcsendesedés hiányzik életünkből! Amikor bizalommal tárnánk fel kéréseinket Isten előtt, amikor megvallanánk esetleges félelmeinket, amikor hitvallást tennénk és megvallanánk, kinek valljuk Őt! Az elcsendesedés, amikor meghallanánk szelíd szavát! Amikor nem a mi makacsságunk és önfejűségünk vezet, de terveinket megvizsgálnánk Isten parancsolatainak tükrében és döntéseinket az Úr rendelkezéseinek függvényében tennénk! Ha elcsendesednénk, észre vennénk, Isten milyen türelemmel és szeretettel hordoz minket! Hogy milyen nehézségekből vezetett ki minket, hogy milyen megpróbáltatásokon vitt át bennünket! Ha elcsendesednénk, rájönnénk, mennyire méltatlan Isten gyermekeinek követelőzni, akarni, keménynyakúnak lenni, törvényeitől elfordulni, rendelkezéseinek nem eleget tenni!

Isten szeret minket! Ő a javunkat akarja, ezért is figyelmeztet minket óvva: „De vigyázz, ne feledkezzél el Istenedről, az Úrról oly módon, hogy nem tartod meg parancsolatait, döntéseit és rendelkezéseit, amelyeket én ma parancsolok neked!”

Az újév kiszámíthatatlan. Nem tudni, mit hoz majd. Ezzel ellentétben „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid. 13:8) Ezzel induljunk el az ismeretlen évnek, vallva, gondviselő jó Atyánk van! Őrá mindig számíthatunk! Ő hű, „… mert ő magát meg nem tagadhatja.” (2Tim. 2:13) Isten nem kiszámíthatatlan. Közli ígéreteit, és közli rendeleteit is! Pontosan megmondja, mit akar.

„Mert jó földre visz be most téged Istened, az Úr” –mondja Isten a választott népnek, s ígéretének eleget is tett.

Minket is vezetni akar a mi Urunk! „Én, az Úr, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell.” (Ézs. 48:17) De engedünk-e az Úrnak? Engedjük-e, hogy vezessen minket Isten, a mi Urunk? Akarjuk-e, hogy az Úr vezessen minket, s ami még ettől is nagyobb kérdés, kérjük-e, hogy Ő mutasson nekünk utat Igéje és Szentlelke által? Bízunk-e ígéreteiben, hogy megtartsa azokat, és bízunk-e törvényeiben, hogy azok értünk vannak? Jó lenne az új esztendőben minden nap időt szánni az elcsendesedésre, hogy megértsük Isten akaratát, útmutatását! Ha engedjük, hogy Isten vezessen minket, akkor fogjuk átélni a csodákat is, melyeken keresztül a pusztában is vezetni tud bennünket az Úr! Vigyázzunk, ne feledkezzünk el Istenünkről, az Úrról oly módon, hogy nem tartsuk meg parancsolatait, döntéseit és rendelkezéseit! Istenhez menni, Nála maradni, Vele lenni! Csodákat átélni, parancsolatait megtartani! Vele járni, Őt hirdetni! Nem egymásról beszélni, de egymással beszélni Istenről, az Ő tetteiről, csodáiról, amit életünkben véghez vitt! Hitvallást tenni nagyságáról, mindenhatóságáról! Tovább adni törvényeit, elbeszélni rendelkezéseit! Van feladatunk bőven ebben az előttünk álló újévben is!

Isten oltalmában lenni, parancsolatait megtartani! Ez kéz a kézben jár! Próbák között Mellette maradni, az Igazságot követni, azon az úton járni, ami Istenhez vezet, az Életre vezet! Ilyenkor, újév küszöbén még inkább időszerű bűnbánatot tartani, megvallani Istennek az elmúlt esztendő engedetlenségeit! Jó lenne ebben az új esztendőben Isten által vezetve lenni, átélni, hogy Ő fogja a mi kezünket míg boldogan a célhoz elérkezünk! Jó lenne őszintének lenni önmagunkhoz és Istenhez! Bűnbánatot tartani, meglátni és belátni, hogy a magunk feje után megyünk, mintsem Isten törvényeit, rendelkezéseit tartanánk szem előtt és azokat követnénk! Engedjük, hogy az újesztendőben Isten akarata érvényesüljön! Ezt vigyük hírül és ezt adjuk tovább! Ha kell, harcoljuk meg ezt a mi mindennapjainkban! Miért érdemes megharcolni a hitnek nemes harcát? Mert tudjuk, hisszük és valljuk, hogy az Úr, a mi Istenünk, jó földre visz be minket! Isten elkészítette nekünk!

Isten gyermekeiként emlékezzünk, kötelességeink is vannak, aminek minden nap eleget kell tennünk! „De vigyázz, ne feledkezzél el Istenedről, az Úrról oly módon, hogy nem tartod meg parancsolatait, döntéseit és rendelkezéseit, amelyeket én ma parancsolok neked!” Ugyanakkor nem érdemből, de kegyelemből, hit által lehet a miénk a jó föld, ahova Isten visz be minket! A kegyelem megtanít alázatosan élni! Belátni, beismerni, megvallani, őszintének lenni! Ha így teszünk, ha megtartjuk Isten parancsolatait és rendelkezéseit, Isten a még a rosszból is jót fog kihozni számunkra, mert Ő a javunkat akarja! Merünk-e ebben hinni az új esztendőben? Rámerjük-e bízni életünket? Elkötelezzük-e magunkat Neki, hogy csak Benne bízunk, Neki élünk, Őt követjük? Engedjük-e, hogy ígéreteivel megtöltsük életünket, hogy Ő hordozzon bennünket? Megtartjuk-e minden körülmények között parancsolatait és rendelkezéseit? Hagyjuk-e, hogy formálja szívünket? Törekszünk-e igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre? (1Tim. 6:11) Megvalljuk-e mi is Pál apostollal együtt: „Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel.” (1Tim. 6:6)

Isten sokat tett és tesz értünk! Gondot visel rólunk, megszabadít a haláltól, megérteti az Igét és hitre juttat! Áldásaival áraszt el minket! És mit teszünk mi Istenért? Jézus egy alkalommal kijelenti, hogy aki vallást tesz Róla az emberek előtt, arról majd Ő is vallást tesz mennyei Atyja előtt. (Mt. 10:32) Jó lenne, ha azzal az elhatározással indulnánk el az újévben, hogy szavainkkal, cselekedeteinkkel vallást teszünk Istenről! Kiállunk parancsolatai és rendelkezései mellett, megtartjuk és hirdetjük azok fontosságát és betartását! Tegyünk eleget kérésének és szenteljük oda magunkat, és legyünk szentek, mert az Úr, Ő a mi Istenünk. Tartsuk meg rendelkezéseit, és teljesítsük azokat! Ő, az Úr, szentel meg minket. (3Móz. 20:7-8)

„De vigyázz, ne feledkezzél el Istenedről, az Úrról oly módon, hogy nem tartod meg parancsolatait, döntéseit és rendelkezéseit, amelyeket én ma parancsolok neked!”

Úgy induljunk neki ennek az esztendőnek, és úgy vegye kezdetét minden nap, hogy legyen bennünk elegendő alázat ahhoz, hogy megkérdezzük az Urat, mi az Ő parancsolata és rendelkezése ma a számunkra! Legyen bennünk kellő alázat ahhoz, hogy parancsolatait és rendelkezéseit megtartsuk és megtartassuk!

Az új esztendő Egyházunkban a presbitérium eskütételét is magával hozza. Munkálkodjon bennünk Isten Szent Lelke, hogy ne csak a presbitérium, de mindnyájan elkötelezzük magunkat amellett, hogy „… a fennálló egyházi törvényeknek és törvényes rendeleteknek minden teendőimben kész szívvel engedelmeskedem… Beszédemmel, minden munkásságommal, jó példámmal és egész életemmel anyaszentegyházunk építésére és Isten országa terjesztésére törekszem.” Ne csak kimondjuk e szavakat, de vegyük komolyan, hogy ezeknek a szavaknak, mondatoknak súlyuk van. Határozzuk el magunkat Isten színe előtt! Az, hogy ez könnyű lesz, senki sem ígéri! Látjuk a választott nép életében is, hogy milyen nehezükre esik kiállni és megmaradni Isten parancsolatai és rendelkezései mellett! Hányszor Isten és Mózes ellen fordulnak. A Sínai-hegy lábánál, amikor a nép aranyborjút készít, még Mózes testvére, Áron is hagyja magát alárendelni a népnek! Viszont az ilyen embernek, az ilyen népnek nem lesz békessége, nem lesz öröme. Nagy ára van engedetlenségünknek, ám Isten irgalma nem fogyott el, minden reggel megújul, nagy az Ő hűsége! (JSir. 3:22-23) Mit tegyünk hát, ha engedetlenek vagyunk? „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek.” (ApCsel. 3:19-20)

Az istenfélelem azt jelenti, vállalom, amivel Isten megbízott, komolyan veszem azt családban, közösségben egyaránt! Megvallom, ki Ő, mit jelent Ő nekem, s tisztelem törvényeit, betartom rendelkezéseit!

Kívánom, tudjunk elcsendesedni ebben az újesztendőben, de ne csak pár percre, de szánjuk oda időnket, önmagunkat Istennek, hogy megértsük és cselekedjük parancsolatait és rendelkezéseit! Ha vágyakozunk az Isten vezetésére, ez alapfeltétel! Isten Igéjét nem csak meghallgatom, de meg is tartom. Ellenkező esetben képmutatás lenne az életünk. Ha csak hallgassuk az Igét, de annak nem vagyunk megtartói és cselekvői, nem lesz szeretet a szívünkben! Ha csak hallgatói vagyunk az Igének, de nem megtartói és cselekvői, a szalmaszálnyi teher is mázsás súlyként fog ránehezedni a vállunkra! Ellenkező esetben viszont, ha megtartói és cselekvői vagyunk és leszünk az Igének, akkor meg- és átérezzük, hogy a mázsás súlyokat is lehet szalmaszálnyiként hordozni, mert mindenre van erőnk a Krisztusban, aki minket megerősít. (Fil. 4:13) Ámen.

Sándor Veronika

Print Friendly, PDF & Email