Dicsőség, békesség, jóakarat

„Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” Lk. 2:14

Dávid városában, Betlehemben szülte meg Mária elsőszülött fiát, Jézust. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.

Jézus Isten fia, akinek neve Immánuél, ami azt jelenti: Velünk az Isten. (Mt. 1:23) Igen, Isten a földig hajolt, értünk adta egyszülött Fiát. Miért? „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn. 3:16)

Nagy öröme ez az embernek, nekünk, mindnyájunknak! Az angyal is így hirdette a pásztoroknak: íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

Üdvözítő született nekünk! Méltó hát dicsérni, dicsőíteni Istent! Oly annyira, hogy azon a betlehemi éjszakán egész sokaság, mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik szintén dicsérték Istent és ezt mondták: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”

Az angyalok énekeltek s énekük évtizedek, évszázadok, sőt évezredek óta száll tovább nemzedékről nemzedékre! Évről évre száll a mi ajkunkról is az énekszó: „Dicsőség, mennyben az Istennek…, békesség, földön az embernek…” (326. dicséret)

Világszerte vágyódik az ember a békesség után! Telve vagyunk feszültséggel, mivel minden bizonytalanná válik körülöttünk. Telve vagyunk kérdésekkel, melyekre nem lelünk válaszokat. Az idei karácsony teljesen eltér az eddig megszokottól. Nem csak a fényfüzérek lettek kevesebbek, nem csak a kirakatok díszítése szorítkozott a minimálisra, de a családlátogatások is visszaestek. Ez szintén lehetőséget nyújt arra, hogy még inkább arra figyeljünk, aki a fő, az Úr Jézus Krisztus, aki azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. A bezártság még inkább megteremti a lehetőségét annak, hogy megvizsgáljuk önmagunkat és őszintén megválaszoljuk a kérdést: méltóképpen adtunk-e, adunk-e dicsőséget Istennek! Hiszen azért jött, hogy ne maradjunk meg a halál martalékában, de örök életet ajándékozhasson kegyelemből hit által.

Az angyalok hirdették: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek.”

Mi sokszor jobban áhítozunk saját magunk békessége után, minthogy előbb megadnánk az Istennek méltán kijáró dicsőséget, ami megilleti Őt! A békességet szeretnénk a magunkénak tudni, míg az isteni dicsőségről megfeledkezünk, a háttérbe húzódik.

Tanuljuk meg a mennyei seregtől, hogy mindenekelőtt jár a dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek!

Vágyódunk a békesség után, miközben hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az első hely az Istent illeti! Előbb meg kell tanulnunk dicsőíteni Őt, meg kell tanulnunk, hogy életünkben Istent tegyük az első helyre, hogy szívünkben Ő foglalja el a legfőbb helyet, s csak utána jöhetünk sorra mi. Az isteni szeretet megtanít lemondani önzőségünkről, egoizmusunkról. Akit az igaz szeretet a Jézushoz elvezet, az tudja, hogy többé már nem lehet sem önmaga, sem házastársa, sem gyermeke az első helyen, csakis kizárólag Istent illeti meg az első hely. Övé a dicsőség mindörökkön örökké! S nem csak szóban, hiszen életünknek, cselekedeteinknek ezt tükröznie is kell!

Vágyódunk a békesség, az áldás után! Szeretnénk, ha minél több ajándékban részesítene minket Isten, de van, hogy az evangélium, a krisztusi törvények betartása nélkül. Teljes szívvel, lélekkel, elmével, erővel szeressük Istent? Jóakarattal legyünk egymás iránt? Ne legyünk személyválogatók, de egyformán mérettessen meg mindenki? Mennyivel könnyebb nyelvvel és szóval szeretni egymást, mint cselekedetekkel és valóságosan! Mennyivel könnyebb a másikra követ dobni mint önvizsgálatot és bűnbánatot tartani.

Vágyódunk a békesség után, hogy megérezzük, Isten oltalmában, az Ő szárnyának árnyékában is teljes a nyugalom, de anélkül, hogy Jézus jelen lenne a szívben! Anélkül, hogy megtartanánk mindazt, amire Ő tanít!

Érdemes hát feltenni a kérdést: rábízzuk-e újra és újra életünket Krisztusra! Érdemes feltenni a kérdést, hogy mindössze csak szájjal valljuk Krisztust Úrnak, s csak üres frázisként zeng az ajkunkról: Uram, Uram, vagy pedig cselekedjük is a mi mennyei Atyánk akaratát! Megtudjuk a választ abból, hogy békességben élünk-e! Ugyanis ha nem Istennek tetszően élünk, ha elfordulunk parancsolataitól és ránk hagyott törvényeitől, ha nem tudunk szeretni, mondhatunk bármit, mehetünk bárhova, nem lesz békességünk! Egészen addig, amíg nem vizsgáljuk meg magunkat őszintén és nem gyakorlunk bűnbánatot!

Szeretnénk, ha Isten gondot viselne rólunk! Szeretnénk, ha táplálna bennünket lelkileg-testileg egyaránt! Szeretnénk, ha lelkünket megnyugtatná, de van, hogy az helyett, hogy Őt követnénk, a magunk feje után megyünk! Mert mi jobban tudjuk, hogy mi kell nekünk, hogy mire van szükségünk. Jobban tudjuk az utat, pedig ha engednénk, hogy Isten kézen fogjon minket és vezessen bennünket, akkor hűs vízforrásra találnánk. Örök életnek buzgó víz forrására találnánk, s eszünkbe sem jutna, hogy elhagynánk a Pásztort, az Ő tanítását!

Jézus arra int minket egy alkalommal, hogy ne aggodalmaskodjunk semmi felől, mert a mi mennyei Atyánk gondoskodik rólunk. De ehhez hozzáfűzi azt is, hogy keressük először az Istennek országát és annak igazságát, és majd ezek után mindent megad nekünk. (Mt. 6:33) Vagyis a békesség, az áldás, a gondviselés az mintegy következmény.

Hitünk legyen hát élő hit! Hit, mely Istenre tekint, s nem engedi, hogy a magunk eszére támaszkodjunk! Élő hit, mely megvallja, dicsőség jár a magasságban Istennek! Hit, mely kirajzolódik, meglátszódik a cselekedeteken! Hiszen a hit, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában. (Jak. 2:17) A szív tisztaságából kell feltörniük a cselekedeteknek!

Gondoljunk csak Káin és Ábel áldozatára. Mindketten odaszánták idejüket az Úrnak, mindketten megálltak Isten színe előtt. Mindkettő érezte, hogy áldozatot kell adnia az Úrnak. S mégis csak Ábel áldozatára tekintett az Úr! Miért? Mert Káin szíve nem volt tiszta. Isten tanítja őt, miszerint: „Ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!” (1Móz. 4:7) Káin hiába visz áldozatot Istennek, mégsem talál békességre. Miért? „Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1Sám. 16:7)

Jézus a születésekor egy istállóban, egy jászolban kapott helyet. Ha békességre vágyunk, fontos lenne megvizsgálni az életünket, hogy vajon mi milyen helyet tartunk fönn az Ő számára a szívünkben! Vajon áldozatunk mindössze külsőségekben nyilvánul meg és csak szájjal valljuk Úrnak Jézust, vagy ott van lelkünkben Isten az első helyen? Összeegyeztethető-e cselekedeteink a Szentírás tanításával? Ott van-e Jézus életünk középpontjában? Engedjük-e, hogy Isten irányítsa életünket? Engedjük-e, hogy cselekedeteink Őrá irányuljanak teljes mértékben?

A mennyei seregek sokasága dicsőítette a magasságos mennyekben Istent! Mi is dicsőíthetjük Istent azzal, hogy szívünk teljességéből hódolunk Előtte!

Az angyalok nem csak gondolják, hogy a dicsőség az Istené, de cselekedetükkel ki is mutatják. Nagy örömként hírül viszik Jézus születését! Jó lenne megvizsgálni életünket e téren is, vajon mi mit viszünk hírül, mit adunk tovább! Telve vagyunk-e nagy örömmel? Tudunk-e nagy örömöt hirdetni, mely öröm lesz a körülöttünk élők számára is?

Jézus tanít mindnyájunkat: „A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Miért mondjátok nekem: Uram, Uram – ha nem teszitek, amit mondok?” (Lk. 6:45-46)

Amikor életünkben nem Isten van az első helyen, akkor ne csodáljuk, ha nincs meg a békességünk! Gondoljunk Jézus születésére! A három napkeleti bölcs megtalálta a békességet. Hosszú, fárasztó út volt mögöttük, s mégis teljes tisztelettel, alázattal tudtak hódolni Jézus előtt. Szívükben békesség uralkodott, pedig hazaindulva veszélyes út előtt álltak. Békességük volt, mert ott élt bennük Krisztus! Heródes szívében nyugtalanság volt. (Mt. 2:3) Ugyan mondta, hogy imádni akarja a Királyt, de mindez üres beszéd volt. Ezért nem lelt békességre!

Azok, akiknek szívük tiszta, ma is találkoznak Jézussal, sőt, akiknek szívük tiszta, azoknak szállást vett Jézus bent a szívben! Azoknak, akiknek szívük tiszta, békességük van, akkor is, ha körülöttük a világ békétlenségben is van. Amiként egykor egész Jeruzsálemet nyugtalanság fogta el, de a pásztorok és a napkeleti bölcsek is békességre leltek Jézusban! Akik Jézust várják, akik Hozzá mennek, akik Előtte hódolnak, akik Istennek tetsző életet élnek, azoknak van békességük!

Jézus azt ígéri: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” (Jn. 14:27)

Nem a körülmények hozzák el a békességet, de Krisztus munkálja bennünk, a szívünkben a békességet! Éppen ezért a krisztusi békesség nem kívülről ér el minket, de belülről tör ki belőlünk kívülre! Vagyis ha Krisztus uralkodik bennünk, békességre találunk! Ha békességet találtunk, akkor békességet tudunk árasztani mi magunk is! Elkeseredés és önsajnálat helyett próbáljuk meg szívünkbe engedni Krisztust, hogy megtisztítva minket békességre tudjunk lelni Benne! A békesség csak a megbékélt emberek lelkéből tud kiáradni a környezetébe!

„Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” Legyen ez az angyali örömének életünkben egy olyan üzenet, melynek megvalósításán mi is munkálkodjunk! Ámen.

Sándor Veronika

Print Friendly, PDF & Email