„Szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor. 15:58)
A szolgálat szívből jön! A szolgálat Krisztusra tekint!
A bölcs prédikátor tapasztalatai tükrében felteszi a kérdést, van-e haszna a fáradozásnak, ill. mi haszna van a fáradozásoknak?! Megfogalmazza, nem látja fáradozásai értelmét, s annyira el van keseredve, hogy minden tettét hiábavalónak ítél meg.
Bár megvallja, nagyszerű dolgokat alkotott: házakat épített, szőlőket ültetett, kerteket és ligeteket létesített, és beültette azokat mindenféle gyümölcsfával. Csináltatott víztárolókat, hogy öntözni lehessen belőlük az erdőben sarjadó fákat. Vagyonából telik szolgákra és szolgálókra, marhacsordára, juhnyájra. Gyűjtött ezüstöt és aranyat is: királyok és tartományok kincsét. Szerzett énekeseket, énekesnőket, és ami a férfiakat gyönyörködteti: szép nőket. Kijelenti „nem tagadtam meg magamtól semmit, amit megkívánt a szemem.” Majd hozzáteszi „De amikor szemügyre vettem minden művemet, amit kezemmel alkottam, és fáradozásomat, ahogyan fáradozva dolgoztam, kitűnt, hogy mindaz hiábavalóság és hasztalan erőlködés; nincs semmi haszna a nap alatt.” (Préd. 2:4-11)
A prédikátor nem látja semmi hasznát tetteinek…
Hányszor és hányszor elgondolkodunk mi is fáradozásainkon, szolgálatainkon! Van, hogy felmerül a kérdés: van-e haszna, eredménye a szolgálatnak, ill. érdemes-e tovább szolgálni!
Bölcs Salamon látja, hogy mennyi oktalanság és esztelenség veszi őt körül. Ugyanakkor felfigyel arra is, hogy az élet vége mindnyájunknak ugyanaz: az oktalan és a bölcs is ugyanúgy végzi: végül meghal. Egyikük sem tudja meghosszabbítani vagy épp lerövidíteni életét…
Van úgy, hogy úgy érezzük, fáradozásaink, szolgálataink nem hozzák a kívánt gyümölcstermést. Halványodik a szeretet, kevés az öröm, nincs békesség, elfogy a türelem, egyoldalú a szívesség és jóság, és egyre nehezebb éreztetni a hűséget és szelídséget… A Lélek gyümölcseit egyre ritkábban lehet megízlelni.
Időnként úgy érezhetjük, mint a prédikátor, minden hiábavalóság és hasztalan erőlködés; nincs semmi haszna a nap alatt. Ilyenkor fáradozásaink hiábavalónak tűnhetnek, és egészen közel érezhetjük magunkhoz a zsoltáros lankadását: Istenem, elcsügged a lelkem. (Zsolt. 42:7)
Az ilyen pillanatainkban jó elővenni a Szentírást, de az énekeskönyvünket is, vallva, hogy énekeink imádságként szolgálnak, valamint ezek által is erősödik hitünk. Így találhatunk intésre akár a 269. dicséretünkben, mellyel erősödhetünk is: „Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz!”
Van-e haszna, eredménye a szolgálatnak, ill. érdemes-e tovább szolgálni? Ahhoz, hogy választ találjunk, előbb egy másik kérdést is fel kell tennünk magunknak! Jó, ha megválaszoljuk a kérdést, kinek szolgálok! Embereknek? Egy közösségnek, családnak, gyülekezetnek?
Pál apostol mindnyájunkat int: „szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor. 15:58)
Az apostol nemcsak int, de buzdít is bennünket! Mert amikor már úgy érezzük, hogy minden hiábavaló, tudnunk kell, hogy fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban!
Tehát ha az Úr munkájában buzgólkodunk, tudnunk kell, hogy Isten jól látja azt és jutalmunk sem marad el, mert mindez fel van írva Nála és ama napon, amikor Urunk színe előtt meg kell állnunk, Isten látja majd cselekedeteinket, szolgálatainkat, fáradozásainkat!
A prédikátor -könyvének befejező soraiban- végül arra kér minket, hogy fogadjuk el az intést, miszerint „a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége! Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az.” (12:13-14)
Amikor erőt akar rajtunk venni a csüggedés, tartsuk szemünk előtt, hogy van Valaki, aki felemel a mélyből, aki kiemel a csüggedésből, a csalódásból! Van Valaki, aki segít a mi erőtlenségünkön! Ez a valaki pedig a mi Urunk, Jézus Krisztus, aki így bíztat és bátorít mindnyájunkat: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt. 11:28)
Amikor elcsüggedünk és úgy érezzük, hogy minden tettünk hiábavaló a nap alatt, tegyünk fel magunknak egy kérdést: ki áll szolgálatunk középpontjában! Amennyiben Krisztus, akkor tudatosítanunk kell, hogy Őt szolgáljuk, és ennélfogva fáradozásaink nem hiábavalóak az Úrban! És ha Krisztust szolgáljuk, akkor nem kérdéses, hogy miként szolgáljunk! Mégpedig úgy, amiként azt a mi Urunk, Jézus meghagyta: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Mt. 22:37.39)
Legyünk hát szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjunk mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjuk, hogy fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban!
Arra int minket az Ige szava: „legyünk szilárdak, rendíthetetlenek”! Miben kell szilárdnak lennünk és miben kell rendíthetetlenül állnunk? Hitben, reményben, szeretetben! E hármat emeli ki Pál apostol levelében: „Hit, remény, szeretet, e három; ezek közül pedig legnagyobb a szeretet!” (1Kor. 13:13) Mindhárom forrása Istenben van!
Aki Istenhez fordul, az megtalálja Benne az erőt és érzi, hogy fáradozása az Úrban nem hiábavaló! Nem hiábavaló, mert meg van győződve róla, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhatja el őt az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róm. 8:38-39)
Az Úrban végzett szolgálat nem lehet hiábavaló!
Nem, mert gazdag áldás kíséri azt: mind a szolgálatot, mind a szolgálattevőt.
Nem lehetnek hiábavalóak az Úr nevében végzett szolgálatok, hiszen az áldással karöltve jár egy még drágább ajándék. Egy ajándék, mely előttünk láthatatlan, de hitünkkel valljuk: Krisztus, a mi Megváltónk elhozza ezt számunkra. Egy ajándék, mely kegyelemből hit által a miénk lehet! És ez nem más, mint az élet ajándéka! Azé az életé, mely örök, melynek nincs vége!
Fáradozásaink hát nem lehetnek hiábavalók, még ha emberi szemmértékkel mérve csalókán úgy is tűnhet! Fáradozásaink nem lehetnek hiábavalók, hiszen Krisztusban az élet forrása vár ránk! Legyünk hát hűek mindhalálig! Emlékezzünk az Írásra: Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. (Jelenések 2:10)
Munkálkodjon bennünk a Szentlélek, hogy mindenkor erősen álljunk, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában, tudván, hogy munkánk nem hiábavaló az Úrban! Munkálkodjon bennünk Isten Szent Lelke, hogy mindenkor tudjuk megvallani Pál apostollal együtt: „akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.” (Róm. 14:8) Ámen.
Sándor Veronika, Újlót
„De nekem az Úr a váram, Istenem az oltalmam és kősziklám.” (Zsolt. 94:22)
