Jézusnál semmi sem lehetetlen

Jézus a tengeren jár, Máté 14:22-33

Vannak életünknek olyan időszakaszai, amikor a hajónk hullámok közt hányódik.

Amikor úgy érezzük, hogy az irányítás kiesett a kezünkből, ellenszél van, nem tudunk előre haladni. Próbálkozunk, evezünk, aztán összeroskadunk és letesszük az evezőt, mert feladjuk. Vissza már nem fordulhatunk, a túlsó part pedig még távolinak tűnik. Minden ingatag. És mondhatnánk, pont ekkor vagyunk egyedül, nincs velünk Isten?!

A tanítványok így éreznek. Jézus nincs velük, mert fontosabb dolga van, minthogy a tanítványokkal legyen, imádkoznia kell, az Atyával kell beszélnie.

Sokszor gondolunk arra, hogy Isten magunkra hagy. Nem korrekt, amikor azt mondjuk, hogy Ő nincs velünk, mert van, hogy engedi, hogy megfeszülve húzzuk az evezőlapátot, de soha nem hagyja el az Övéit.

Jézus azért van az Atyával, azért imádkozik, hogy a tanítványokért tegyen valamit. Amikor azt gondoljuk, hogy elfeledkezett rólunk Isten, akkor tudnunk kell, hogy nem közömbös Neki a mi fájdalmunk!

Amit Jézus hozott az nemcsak az, hogy mellettünk legyen, de az is, hogy értünk legyen! Értünk teszi a legfontosabbat is, a megváltást! Nem mindig a pillanatnyi helyzetből való kimenekítés a cél, hanem a megváltás!

De mi van akkor, ha mégiscsak úgy érezzük, hogy egyedül maradtunk?

Jézus tudja, hogy mi történik az Övéivel és soha nem vagyunk egyedül! Ő érkezik, amikor a legnagyobb szükség van Rá és társunkká lesz, nemcsak a jóidőkben, nemcsak az ünnepekben, nemcsak vasárnaponként, de Jézus közelít felénk és odaérkezik hozzánk!

Abban, ahogyan Jézus jön, látni, hogy itt valami nagyon nagy dolog történik. Jézus a vízen jár. Amivel mi küzdünk, Ő azt uralja. Mi egy hajóval nem birkózunk meg, Ő pedig a vízen jár. Ő, mint Isten szabadítóként érkezik. Sokszor nem is tudjuk értelmezni ezt a közeledést, mert megdöbbentő számunkra. A tanítványok sem értik, hogy mi ez, hogy mi történik most velük. És akkor Jézus megszólal: „Bízzatok, én vagyok, és ne féljetek!”

Amikor ezt olvassuk a Bibliában, mindig valami különleges esemény történik.

Gondoljunk karácsonyra, amikor az angyalok így szólnak a pásztorokhoz: Ne féljetek, mert íme nagy örömet hirdetek nektek. (Lk. 2:10)

Húsvétkor szintén hasonlóan bátorít az angyal, amikor így szólítja meg az asszonyokat: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta.” (Mt. 28:5-6)

Jézus ma is bíztat minket: Ne féljetek, mert ha Én veletek vagyok, nem a ti erőtök, nem a ti lehetetlen állapotok a döntő, hanem az Én erőm; az, hogy Általam minden lehetséges.

„Ne féljetek, bízzatok!” Mintha azt mondaná, tudom, hogy nehéz, de bátorodjatok, mert a dolgok úgy alakulnak, hogy én adom a kezetekbe mindazt, ami veletek történi fog! „Bízzatok!” Ez azt is jelenti, hogy bízzátok rám a nehézségeket! Én vagyok, az egyedüli, az egyetlen, aki segíthet. Igen, mert Ő a szabadító!

És Péterből kibukik: ha tényleg Te vagy, és ha azt mondod, ne féljek, adj erőt a Te erődből és részesíts a Te erődben, és a Te erőteredben én se merüljek alá! Péter nem érti, hogyan történik mindez, de azt mondja, ha Te vagy, akkor követlek, Hozzád tartozom, Melletted leszek. Rád bízom magamat, mert Te megtartasz. Ez bizalom! Parancsold meg, hogy menjek, vagyis ne az én akaratom jelenjen meg, de alávetem magamat Neked.

Ha a tanítványai vagyunk Jézusnak és követjük Őt és Ő határozza meg utunkat, akkor ez lehet, hogy rettent és néha nagyon nehéz. Lehet rögös az út, mélységek fölött vezet és néha nem akarózik ezen járni…

Jézus azt mondja: „Jöjj!” Péter kiszáll, rálép a vízre és Jézus ereje fenntartja. Nem húzza le Pétert a mélység. Nem Péter ereje tartja meg őt, de Jézus ereje, mert ez az erő valóság! Erő, ami nem szűnt meg azzal sem, hogy Jézus nincs itt földi voltára nézve. És ez az erő fenntart minket ma is! Ha látjuk Jézus csodáit, erősödik a bizodalmunk! Érezzük a valós erőt a segítségében. Megértjük, amikor Jézus így szól: „Én vagyok a feltémadás és az élet” (Jn. 11:25) és ekkor vigasztalódunk. Mert nem arról van szó, hogy lelkesedünk, hanem amikor lelki kapcsolatban vagyunk Istennel, akkor részesít minket abban, amit Ő hozott.

Péter szembesül azzal, hogy nem normális, hogy a vízen jár, mert ami alatta van, az nagy mélység. Talán érezte a szél erejét is, és megijedt, félt. Jézus mellett a körülményeket kezdte latolgatni, és akkor fokozatosan Jézus erejét veszítette el.

Ha ezt tesszük, akkor újra elkezdünk félni, elkezdünk újra süllyedni, elkezdünk merülni…

A kísértések és a próbák erősek, tanítványságunkban nagy a mélység, a bukás…

Amikor Péter süllyed azonnal kiáltani kezd: Jézus, ments meg! És mit tesz Jézus? Azonnal megmenti!

Isten nem leli örömét kétségeinkben, szorult helyzetünkben. Büntethetne, de nem, megragad és azonnal felemel. Ez a mi áldásunk, amikor Jézussal vagyunk! Fontos, hogy ápoljuk a Vele való kapcsolatot, hogy komolyan vegyük az Ő erejét, az Ő lehetőségét és ne a mi lehetetlen helyzetünkre tekintsünk!

Amikor Jézus beszállt a hajóba, nem tudtak mi mást tenni a tanítványok, mint leborultak Előtte és megvallották: Te valóban Isten Fia vagy! Ez a mi lehetőségünk is, leborulni Előtte!

vö. Pátria Rádió, 2020.10.18, Nt. Görözdi Zsolt

Áldás: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (Fil. 4:6-7)

Print Friendly, PDF & Email