A vak Bartimeus meggógyítása
Jerikói úton nagy sokaság mégyen, Az Úrnak alakja ott halad középen;
Üdvözlő kiáltás hangzik közel s messze, Nézzétek, egy koldús mint figyel e neszre!?
Bartimeus ül ott, alamizsnát kérve, Születése óta vak mindkét szemére,
És hallván, hogy Jézus jő a sokasággal, Segítségül hívja eme kiáltással:
– Hogy a szép világot én is megláthassam: Jézus, Dávid fia! óh, könyörűlj rajtam!-
– Némulj el! – dorgálják a közelben lévők, Az Urat kimélni úgy igyekezvén ők.
De a vak nem hallgat a csititó szóra, Tudván, hogy áldást hoz reá ez az óra:
Az előbbinél még hangosabban kiált, Úgy híván magához a mennyei Királyt!
Kiáltó szavait meghallotta végre Jézus; s parancsolá: vezessék Eléje!
És körűlfogák azt, mondva íly beszédet: -Bízzál, Bartimeus! Kelj föl, hívat téged’!-
Az pedig levetvén a felső ruháját, Fölkelt és Jézushoz vezetteté magát.
S monda neki Jézus. – +Veled mit csináljak?” És válaszol a vak: – Mester! add, hogy lássak!-
És csodálva Jézus annak erős hitét, Feléje kezeit áldón terjeszti szét…
És a vak hall ílyen gyógyító beszédet: -„Menj el; a te hited bizony megtart téged’!”-
S csodaerejétől a Krisztus szavának: A vaknak szemei megnyilatkozának,
Mert aki eddig csak örök éjet látott: Tündöklő napsugárt s mindeneket lát most.
Lelkét is megnyitá ez a csodatétel, S megtelék az égi tudománnyal: hittel;
Hogy Jézust kövesse, nem gátolja semmi, Hirdeti a Krisztust Messiásnak lenni!
És Aki ekként lőn megszabadítója, Mindenek előtt tesz bizonyságot Róla!…
… Óh Jézus! engedd, hogy Bartimeus nékem Lehessen a hitben örök példányképem!…