Jámbor Lajos Jézus élete

Vérfolyásos asszony. Jairus leánya

És a túlsó partra, hogy megérkezének, Lőn elterjedése Krisztus hírnevének:

Amerre megy, mindenütt nagy sokaság várja. S hallgatva beszédét, körös-körűlzárja.

Egy zsinagógának buzgó vezetője: Jairus, Hozzája esdő szóval jőve,

Leborúl Előtte: – Mester! kis leánykám Nagy betegen fekszik; kérlek jőjj el hozzám! –

Elindúl Jézus … s a sokaság nyomában Körűlte az úton sűrű tolongás van.

A tömegben egy nő, kinek súlyos baja, Tizenkét év óta vérfolyásban vala,

Érezvéz nyomorúlt, reménytelen voltát: Megérinté az Ő ruhájának bojtját,

Bátortalan lévén, hogy Jézust megkérje; S azon pillanatban megszűnt betegsége!

Észrevéve Jézus megillettetését, A tömegben kérdő tekintettel néz szét

S isteni ajkáról eme kérdés lebben: -„Kicsoda az, aki megilletett Engem’?”

S felel Néki Péter: – Mester! a sokaság Szorongat Tégedet … M’ért e nyugtalanság?

Mond Jézus: -„Valaki illetett… éreztem, Hogy isteni erő áradt ki Belőlem!”-

Látva a gyógyúlt nő, hogy nem titok többé, Hogy Krisztus ruháját kezével illeté:

Reszketve jön elő s lábaihoz esve, Őszintén bevallá: mi vitte e tettre.

S az áldott Megváltó, kezeinél fogva, Fölsegíté s hozzá íly szavakat monda:

-„A te hited megtart! Bízzál hát, leányom! Eredj el békével, kísérjen áldásom!”-

Eközben Jairus házától egy ember, Keresvén azt, hozzá jő íly üzenettel:

-Ne fáraszd a Mestert; mert a te leányod Meghalt már s aluszik örök síri álmot!-

Jairusnak e szó a szívébe nyilal S csaknem a földre rogy kínos fájdalmival;

Jézus ajkáról ez a szó hallatik: „Ne csüggedj, csak higyj! és lányod megtartatik!”

… S bémenvén a házba három tanítvánnyal, Fogadja a háznép nagy síránkozással.

A szülőkön kívűl, akik ott valának, Engedve a Jézus felhívó szavának,

Kimennek a házból. Krisztus szava hallszik: -„Ne sírjatok, szülők! a lányka csak alszik!”

S bú fogá el bár a jelenvoltak lelkét: Ezen szavaiért Jézust kinevették.

Kiküldé hát őket a ravatal mellől S a holt kezét fogva, mondá: – „Leány, kelj föl!”

E krisztusi szóra mozdúlnak a tagok, A felnyílt szemekben új-tüzű láng lobog,

Mennyei útjáról visszatér a lélek: A leányka teste új életre éled,

Felkél s a betérő szülőket ölelve, Az örömtől remeg egész teste, lelke.

És a csodatevő szelíden néz rájok, Némán szemlélve ezt a nagy boldogságot;

Majd egy intésére: a feltámadt holtnak Az örvendező szülők ennivalót hoznak,

És a porba hullva, szótalan’ imádják Az élet és halál hatalmas Királyát.

S Ki e kis hajlékra így áraszta üdvöt: Hallgatásra intve, távozik közűlök…

Print Friendly, PDF & Email