Vérfolyásos asszony. Jairus leánya
És a túlsó partra, hogy megérkezének, Lőn elterjedése Krisztus hírnevének:
Amerre megy, mindenütt nagy sokaság várja. S hallgatva beszédét, körös-körűlzárja.
Egy zsinagógának buzgó vezetője: Jairus, Hozzája esdő szóval jőve,
Leborúl Előtte: – Mester! kis leánykám Nagy betegen fekszik; kérlek jőjj el hozzám! –
Elindúl Jézus … s a sokaság nyomában Körűlte az úton sűrű tolongás van.
A tömegben egy nő, kinek súlyos baja, Tizenkét év óta vérfolyásban vala,
Érezvéz nyomorúlt, reménytelen voltát: Megérinté az Ő ruhájának bojtját,
Bátortalan lévén, hogy Jézust megkérje; S azon pillanatban megszűnt betegsége!
Észrevéve Jézus megillettetését, A tömegben kérdő tekintettel néz szét
S isteni ajkáról eme kérdés lebben: -„Kicsoda az, aki megilletett Engem’?”
S felel Néki Péter: – Mester! a sokaság Szorongat Tégedet … M’ért e nyugtalanság?
Mond Jézus: -„Valaki illetett… éreztem, Hogy isteni erő áradt ki Belőlem!”-
Látva a gyógyúlt nő, hogy nem titok többé, Hogy Krisztus ruháját kezével illeté:
Reszketve jön elő s lábaihoz esve, Őszintén bevallá: mi vitte e tettre.
S az áldott Megváltó, kezeinél fogva, Fölsegíté s hozzá íly szavakat monda:
-„A te hited megtart! Bízzál hát, leányom! Eredj el békével, kísérjen áldásom!”-
Eközben Jairus házától egy ember, Keresvén azt, hozzá jő íly üzenettel:
-Ne fáraszd a Mestert; mert a te leányod Meghalt már s aluszik örök síri álmot!-
Jairusnak e szó a szívébe nyilal S csaknem a földre rogy kínos fájdalmival;
Jézus ajkáról ez a szó hallatik: „Ne csüggedj, csak higyj! és lányod megtartatik!”
… S bémenvén a házba három tanítvánnyal, Fogadja a háznép nagy síránkozással.
A szülőkön kívűl, akik ott valának, Engedve a Jézus felhívó szavának,
Kimennek a házból. Krisztus szava hallszik: -„Ne sírjatok, szülők! a lányka csak alszik!”
S bú fogá el bár a jelenvoltak lelkét: Ezen szavaiért Jézust kinevették.
Kiküldé hát őket a ravatal mellől S a holt kezét fogva, mondá: – „Leány, kelj föl!”
E krisztusi szóra mozdúlnak a tagok, A felnyílt szemekben új-tüzű láng lobog,
Mennyei útjáról visszatér a lélek: A leányka teste új életre éled,
Felkél s a betérő szülőket ölelve, Az örömtől remeg egész teste, lelke.
És a csodatevő szelíden néz rájok, Némán szemlélve ezt a nagy boldogságot;
Majd egy intésére: a feltámadt holtnak Az örvendező szülők ennivalót hoznak,
És a porba hullva, szótalan’ imádják Az élet és halál hatalmas Királyát.
S Ki e kis hajlékra így áraszta üdvöt: Hallgatásra intve, távozik közűlök…