„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” (Zsoltárok könyve 50:15)
A Heidelbergi Káté a református egyház alapvető hittételeit tartalmazza. Felépítése a fenti zsoltár alapján három részből áll. Hitvallásunk tanít a nyomorúságról, a megszabadításról és a dicsőítésről.
Az ember nyomorúságos állapotba került. Nyomorúságunkat Isten törvényéből ismerjük meg. Közbenjáróra és Szabadítóra van szükségünk. Ugyanakkor elmaradhatatlan a hála, amire káténk a zsoltárvers alapján fel is hívja figyelmünket.
Nyomorúság. Jézus azt mondja, a világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot! (Jn. 16:33) Sokféle nyomorúságunk van. Vannak belső küzdelmeink, s vannak külső harcaink. Félelmek, ínség, engedetlenség, veszteségek, hiány, betegségek, szükséglet, viszályok… s végül a halál… Nyomorúságaink ellenére azonban bízhatunk, ahogyan Péter levelében olvasható, élő reménységünk van!
„Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.” (1Pt. 1:3-4)
Az Atya elküldte hát a Szabadítót, nem fordított hátat az emberiségnek. Váltságul küldte el hozzánk az Ő egyszülött Fiát, mert úgy szerette és szereti a világot, hogy azt akarja, akik hisznek Őbenne ne vesszenek el, de örök életük legyen. (vö. Jn. 3:16)
Örök élet. Élet, mely nem ér véget. Élet, ahol halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. (Jel. 21:4)
Felismerve nyomorúságos állapotunkat, megvallva Jézusról, hogy Ő az élő Isten Fia, van-e bennünk hálaadás mindazon ajándék iránt, amivel Ő megajándékoz minket! Észrevesszük-e, hogy minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. (Jak. 1:17)
„… és te dicsőítesz engem.” Ehhez a ponthoz érve eszembe jut a tíz leprás története. „Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. … Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc?” (Lk. 17:15-17)
Hálaadás és dicsőítés kéz a kézben jár. S mégis milyen sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy honnan jöttünk és hová tartunk. Hogy milyen nyomorúságos helyzetből jöttünk s az örök ország felé tarthatunk.
Sándor Veronika, Újlót
