Zákeus hivatása
A Jeruzsálembe-vivő út mi’ népes! Mi vonzza, mi készteti e nagy tömeg népet,
Hogy édes otthonát el- és odahagyva, Vándorol a család kicsinye és nagyja?
A nemzeti ünnep, áldozati húsvét Látványosságival elközelget ismét;
Közelről, távolról ez vonzza a népet, Hogy leimádkozza, amit eddig vétett.
Ott látjuk Jézust is az úton haladni, Körülötte vannak hű tanítványai…
Jerikó városa épp útjukba esik S idejük lévén rá, legott fölkeresik.
A szép, nagy városba alig, hogy betérnek: Lőn nagy sokasága a kiváncsi népnek;
A kicsiny Zákeus, ki vámszedő vala, Szederfára megy föl, hogy Jézust láthassa.
S hogy a Krisztus azon fa alá érkezett, Melyen a vámszedő foglalt vala helyet,
Megpillantva őt ott, ekképp szól hozzája: -„Zákeus, Zákeus! m’ért mentél a fára?
Szállj alá sietve, egy percez se késve; Mert nálad maradok Én ma vendégségbe’!”-
Zákeus e szóra sietve leszálla, Oly boldog a szíve, nagy az öröm nála!…
Zúgolódás hangja kel a nép körében, Am’ért a Megváltó egy bűnöshöz mégyen;
E pillanat üdvét csak Zákeus érzi, S Jézushoz fordúlva, ekként szóla Néki:
-Óh Uram! e percért – bármi nagy vagyonom!- Felét im, örömmel szegényeknek adom!
És ha valakitől valamit elvettem Patvarkodás által: most megnégyszerezem!-
Örömköny csillog a Zákeus szemében, Mikor a Megváltó – hajlékába mégyen;
Arcáról mosolyog a boldogság pírja És édes terhét a szíve alig bírja!…
Bemenvén a házba, boldogan fut, fárad Szolgálni kész szívvel az Isten Fiának
S a mennybe emeli a Krisztus beszéde: -„Enneka hajléknak ma lett idvessége!”-
