Jézus többszöri megjelenése
Mária Magdolna, ki a sírnál maradt, Jézusnak eltűntén fájó könyet hullat.
És amint bétekint zokogva és sírva, Ime, két angyalt lát ott űlni a sírba”;
– Asszony! Mit sírsz!” –azok ezt kérdezik tőle S Mária Magdolna felel – megrémülve:
– Az én jó Uramat, a Krisztust elvitték S holtestét nem tudom, hogy hová rejtették!
S ezt mondva, hirtelen visszafordúl hátra, S íme, a Megváltót maga előtt látja;
De mintha szemére sötétség borúlna, Kertésznek nézvén Őt, nem ismer az Úrra.
– „Mit sirsz és kit keressz?” – A nő e kérdésre, Új reményt keresve, ekként felel félve:
– Óh Uram, ha talán te vitted vón’ Őt el, Hogy magammal vigyem, óh mutasd meg nékem!
– „Mária!” – Csak e szót mondá Jézus néki S az felismerve Őt, csodálkozva nézi;
– Mester! – Ez az egy szó tör ki végre ajkán, És Krisztus térdeit átfogni akarván:
Karjait kinyujtja, ölelésre tárja; De tiltó szóra nyíl a Messiás szája:
– „Ne illes Engemet, mert nem mentem még föl Atyámhoz, Akire imádva néz ég s föld!”
– Hanem menj és hirdesd atyámfiainak, Akik még gyászolnak elvesztésem miatt:
Rövid idő múlva Én már ahhoz mégyek, Ki Atyám, Istenem és ugyanaz néktek!” –
… És e szavak után, mint a köd és pára, Eltűnt a Megváltó … s Mária magára
Maradván, elindúl s örömmel hirdeti A tanítványoknak, Ki jelent meg neki?
… Emmausi úton halad két tanítvány, A történt dolgokat magok közt vitatván;
A feltámadásról nincs még bizonyságuk, Midőn hirtelen egy útas lép hozzájuk.
Félig ismerősnek tűnik fel az arca, Útaztukban őket bölcs beszéddel tartja.
S midőn megérkeznek s velök vacsorála: Akkor ismerének Krisztusnak arcára…
Azon nap estvéjén, az ajtót bezárva, Összegyülekeznek mindnyájan egy házba.
Csak Tamás nincs köztük, rá hiába várnak, A tíz tanítványok együtt vacsorálnak.
A csodás dolgokról foly éppen a beszéd, Midőn anélkűl, hogy vehették vón’ neszét
Az ajtó nyílásnak: ime, nagy hirtelen A feltámadt Jézus a szobában terem.
Ajkain üdvözlet; – „Békesség ti néktek, Kik, ami ma történt, kétkedve hivétek!
Jertek és lássátok, nem vagyok Én Lélek, Átszegzett testemben új életet élek!” –
… És a tanítványok tapogatják, nézik… Eddigi kétségük legott elenyészik…
A tíznek az arca örömkönyben ázik, Midőn az Úr velök együtt vacsorázik.
És vőnek hatalmat apostolkodásra, Bűnbánó lelkeket bűnből feloldásra…
A megjött Tamásnak örömmel beszélik, Hogy az Úr-testében mint jelent meg nékik.
És Tamás hitetlen’ csak a fejét rázza: Nem hiszi mindaddig, míg csak meg nem látja,
Akkor is csupán csak akképp hihet Neki, Ha a szeg helyére újját illesztheti!…
Nyolc napnak műltával ismét köztük vala, S miután elhangzott szép, üdvözlő szava,
Ekképpen szól az Úr hitetlen Tamásnak: – „Jöjj ide! s sebembe újjaidat mártsad!
Igazabb bizonyság kell-e néked ennél? Légy hívő s ezután soh’se kételkedjél!” –
S lábaihoz borúl Tamás nagy hirtelen, Ez vallástétele: – Én Uram! s Istenem! –
