Krisztus útja Jeruzsálem felé
… Következő napon, hogy eltávozának, Az úton üdvözlő, nagy sokaság támad;
Hangzik a kiáltás: – Áldott, áldott légyen; Aki jő az Úrnak szentséges nevében!-
S az örvendő népség pálmaágat szeldel, Diadalmi útját hintegetik ezzel,
S felső ruháikat terítik az útra, hogy teljes legyen a győzedelmi pompa.
Krisztus szamárháton halad a nép között… S egyszerre az arca bánatba öltözött,
Amint Jeruzsálem közelébe értek; S szemeiben hulló, fájó könyek égtek:
Siratja a várost; mert előre látja, Miként jut az egykor végső pusztúlásra,
Mint dönti a porba hitetlenség s vétek!? –„Óh, jaj Jeruzsálem! ezerszer jaj néked!”-
Az üdvözlő néppel bemegy a templomba, És újból fölgerjed isteni haragja;
Mert a pénzváltók és kalmárok, kufárok Serge alkuszik s kínálgatva áll ott.
-„Nem vásár ez a hely! Az Én Atyám háza!”- S dürgő szózata a lelkeket megrázza:
-„Távozzatok innen, álnokság fiai!”- És kezdének azok egyenként oszlani.
Majd leül s Körötte tudósok és vének A nagy sokasággal letelepedének;
És ihletett ajkát tanításra nyitva, A jelenlevőket példákban tanítja.
A papok pedig s kik Ellene valának, Félvén hatalmától isteni szavának,
Látva, hogy miként nő híveinek száma. Vesztén gondolkoznak, Őt halálra szánva.
