A naini ifjú
Nain városába méne az Úr másnap, Követve rajától hívő sokaságnak.
Amint a városnak kapujához értek, Tanúi lőnek egy gyászos temetésnek:
Egyetlenegy fia egy özvegy asszonynak, Akit bús társai ravatalon hoznak.
Az özvegy anyának végtelen a gyásza, Könyeket facsar ki görcsös zokogása!
E gyászos jelenet Jézust is meghatja, Részvevő szemmel néz a bús ravatalra,
És a gyászmenetet megállásra készti; Majd az özvegyhez lép, ekként szólva néki:
– „Ne sírj! a te fiad él!” – és a koporsót Érintvén, a holthoz ily szavakkal szólott:
– „Ifjú! néked mondom: kelj föl!” – és szavára Eltűnt szemeiről a halálnak álma!
A feltámadt ifjú csodálkozva néz szét, Felkél… anyjához fut… hallatva beszédét…
Szemükben az öröm könyei csillognak … És imádva Jézust, lábaihoz rogynak!
Félelem fogá el a nagy sokaságot, Mely ílyen csodát még történni nem látott,
És eme szavakban száll tova a bánat: – Miközöttünk óh míly nagy próféta támadt! –
