„Sok nyomorúságot és bajt láttattál velem, de újra megelevenítesz, még a föld mélyéből is újra fölhozol engem.” (Zsolt.71:20)
Isten Igéje tanít, gyógyít, buzdít, int, és képes megeleveníteni is! A Szentlélek által megnyílik a lelki fül és meghalljuk Isten hozzánk szóló üzenetét! Az élő Ige hat és kész felnyitni a szemet is a lelki látásra! Istennek hatalma van halottakat feltámasztani, s hatalma van minket megvigasztalni! Ő lelki erőt ad, s ha szükséges, felemel a mélyből!
A zsoltáros így vall: „Sok nyomorúságot és bajt láttattál velem, de újra megelevenítesz, még a föld mélyéből is újra fölhozol engem.”
Lehet, hogy életünk során sok nyomorúság és baj ér minket, de tudnunk, éreznünk kell, hogy Isten újra megelevenít; sőt, még a föld mélyéből is újra fölhoz minket!
Milyen lelkülettel vesszük kézbe a Szentírást? Milyen hittel vagyunk jelen imádságainkban?
Isten pontosan látja, hogy mi lakozik a szívben, hogy milyen lelküket van bennünk! Ahogyan azt is látja, hogy ha szenvedünk, ha nyomorúságban, bajban vagyunk, ha félünk. Sőt! Nemcsak lát minket, de újra megelevenít minket, még a föld mélyéből is újra fölhoz bennünket!
Bátorítás számunkra, hogy nem vagyunk elrejtve Előle!
Ézsaiás olyan meghatóan és egyben bíztatóan ír erről: Megszánta népét az Úr, és könyörül a nyomorultakon. De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram! Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Íme, tenyerembe véstelek be, szüntelen előttem vannak falaid.” (49:13-16)
Ezek az Igék és ez a bíztatás akkor hangzanak el, amikor Isten népe úgy gondolta, megfeledkezett róluk az Úr! Nem látják a kiutat, reménytelennek tűnik a helyzetük…
Lehet, hogy mi is éreztünk már hasonlóan, de biztosak lehetünk abban, hogy soha nem feledkezett meg és soha nem fog megfeledkezni rólunk a mi Urunk!
Nagyon sok lélek lehet, aki nyomorúságot és bajt lát, s könnyen lehet, hogy már évek óta… Mélységeket járunk meg terheink alatt, amikor aggodalmaink mintegy mázsás súlyként nehezednek ránk. Mélységeket járunk meg a félelmek terhe alatt, a „mi lesz ha” feltételezések terhe alatt. Mélységeket járunk meg a bűneink terhe alatt, amiket nem tudunk elengedni, amikért nem tudunk, nem akarunk bűnvallást tartani.
Ha csak önmagunkra tekintünk, lefelé hajtott fejjel járunk, teherrel kullogunk, s így nem láthatjuk meg a kiutat. Lefelé szegezett tekintettel nem lehet látni az alagút végén a fényt, így könnyen elfogy a remény, s csak az önsajnálatba lehet burkolózni. Ha csak a nyomorúságainkra, bajainkra tekintünk, így nehezen tudjuk rábízni magunkat az Úrra! Aki csak a nyomorúságaira, bajaira tekint, úgy véli, csak saját magára támaszkodhat!
Bölcs Salamon így int a Példabeszédek könyvében: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (3:5-6)
Ha átadjuk magunkat az Úrnak, megtapasztalhassuk, miként szabadít meg minket bűneinek láncából, hitetlenségünkből, ahogyan a halál martalékától is! Még a föld mélyéből is felhoz minket!
Ezért bátran kérdezhetünk Pál apostollal együtt: „Halál, hol a te fullánkod? Pokol, hol a te diadalod?” (1Kor. 15:55) Isten diadalt ad nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! (1Kor. 15:57)
Ezt viszont csak az Úrra emelt tekintettel lehet meglátni! Ha arra az Úrra tekintünk, aki az eget és a földet alkotta, és aki nem engedi, hogy lábunk megtántorodjék, hiszen nem szunnyad őrizőnk. (Zsolt.121:1-3) Csak Istenre tekintve lehet meglátni, hogy nyomorúságainkban, bajainkban nem vagyunk egyedül! Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban! (Zsolt. 46:2) Ámen.
Sándor Veronika, Újlót
