Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, Timeus fia ült az út mellett. Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam! Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam! (Mk.10:46)
Szeretném, ha meglátnánk, hogy Bartimeus bár testileg vak volt, mégis olyan látása volt, mely sok látó embernek nincs meg.
Ma különösen is felmerül a kérdés, lehet-e reális látásunk a körülöttünk történő eseményekre! Van-e látásunk arra, hogy a pánik helyett Istenbe kapaszkodjunk, és meglássuk-e Benne, hogy Ő velünk tart utunkon, fogja a kezünket, hogy a kilátástalannak tűnő helyzetben Ő a mi gyógyítónk (v.ö. 2Móz.15:26)?
Ez a történet elgondolkodtat minket, hogy vajon mi mit látunk meg életünk mindennapjaiból!
A beteg, vak ember meglátta azt, amit mellett a felszínesen szemlélődő csupán elhalad. Elhalad, mert siet, mert saját gondjaival van elfoglalva, mert nincs ideje bezárkóznia az ő belső szobájába, hogy Jézusra figyelve lásson, meglásson dolgokat! Boldog lehet az az ember, akinek van belső látása! Aki nemcsak felszínesen tekint egy-egy történésre, aki nem magától értetődőnek fogadja az eseményeket. Talán bele sem gondolunk, hogy a mindennapi rutin mennyire a háttérbe tudja szorítani a lelki látást!
Vajon mennyire talál szívünkben jó talajra az Ige magva? Milyen talajba hullik hétről hétre a vasárnapi Ige, a naponkénti bibliaolvasás?
A farizeusok, a papok és főpapok egyaránt ott voltak a zsinagógákban, felolvasták, meghallgatták az igeszakaszt és a magyarázatot is, jól ismerték az Írásokat. Az egyes igeszakaszokat, a bibliai könyveket szóról szóra tudták idézni. Mégis többen is voltak közöttük, akik nem ismerték fel Jézusban Isten Fiát, nem látták meg Benne a Megváltót, a Szabadítót! Hallván hallottak, de nem értettek, látván láttak, de nem ismertek. (Ézs.6:9)
A kérdés, hogy nekünk van-e hallásunk arra nézve, hogy meghalljuk és megértsük Jézus szavát, bíztatását, bátorítását, intését és tanítását! Jó lenne önvizsgálatot tartani arra nézve is, hogy milyen a hallásunk, hogy meghalljuk-e Isten szavát tisztán! Isten Igéje több mint egy érdekes történet vagy épp egy bölcs mondás. Isten Igéje élő és ható, cselekszik életünkben!
Jézus tanítványainak a szíve, szeme és füle nyitott arra, hogy megszólítsa őket az Ige. Nyitottak és készek arra, hogy lelki szemükkel előre tekintsenek és hirdessék az örök országot. Az országot, ahol Isten letöröl minden könnyet a szemről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. (Jel.21:4) Arról az országról van szó, amit Isten készített az Őt szeretőknek. (vö. 1Kor.2:9)
Bartimeusnak volt látása arra, hogy meglássa Jézusban a Szabadítót! Volt látása arra, hogy meglássa a lehetőségét! Látta szükségletét, ennélfogva nem a panasz hagyta el a száját, de találkozni akart Jézussal, s ezért minden tőle telhetőt megtett!
Engedjük, hadd munkálkodjon bennünk Isten Szentlelke, hogy legyen lelki látásunk! Tegyünk meg mindent azért, hogy naponként újra és újra találkozzunk a Mindenhatóval, ne hagyjuk, hogy bármi vagy bárki megakadályozzon minket ebben, de lássuk meg, hogy erre van a legnagyobb szükségünk!
Adja meg a mi Urunk az Ő kegyelmét, hogy azt mondhassa nekünk is: „A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall.” (Mt.13:16) Adja meg a mi Urunk, hogy az Ő Igéje a mi életünkben jó földbe hullott mag legyen. Ámen.
Sándor Veronika, Újlót
