Az első csudatétel. Krisztus Kánában a vizet borrá változtatja.
A történtek után kevés idő múlva Kánában látjuk az Idvezítőt újra,
Hol a rokonságban épp mennyegző vala, – Magába örömet zárván a ház fala. –
Ott volt Jézus anyja és a tanítványok, Hogy megosztva velök a szép mulatságot:
A vigadozókkal együtt örvendjenek S a ház örömének részes’i legyenek.
A mulatság éppen tetőpontját érte, Hogy elfogyott a bor … s aggódnak értte.
És monda Mária az Idvezítőnek: – Nincs boruk … s még mindig új vendégek jönnek!
S felel Jézus: – „Asszony! mi közöm van veled? Nem jött még el az Én órám! elfeleded?” …
De titokban így szól anyja – a szolgáknak: – Engedjetek, ha szól, az Ő parancsának! –
Látva pedig Jézus hat üres kővedret, Ily parancsot adott a szolgaseregnek:
– „Töltsétek meg vízzel ezen edényeket!” És színig megtöltvén, mondá: – Meritsetek,
Vigyetek belőle rögtön a násznagynak, Hogy kik jelen vannak, tovább vígadjanak!” …
Mint parancsolva volt, úgy tettek a szolgák S a semmit sem sejtő násznagy elé hordák.
A borrá vált vizet ízlelvén a násznagy, A vőlegényt híva, a csodálkozásnak
Szavaival kérdi: – Mi dolog ez, szolgám! Hogy az erősebb bort utoljára hagyván,
Előbb a silányt itatod meg velünk? Holott még amattól nem szédeleg fejünk!
Megfordítva kellett volna cselekedned, Ez lévén szokása minden embereknek!
A tanítványok s a jelen volt vendégek Látván ezt a csodát, Jézusban hivének,
Lelki imádattal tekintve Reája… Így lőn a legelső csoda helye Kána.
És hogy vége lőn a vidám mulatságnak, Kapernaum város felé távozának;
Honnan nem sokára – húsvét ünnepére – Jézus Jeruzsálem városába méne.
