A tizenkét tanítvány kérte az egész gyülekezetet: „Válasszatok ki magatok közül, testvérek, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába, mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett. Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt.” (ApCsel 6,3-5a)
Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. (Jel 2,10)
A tanítványok nem győzik a szolgálatot végezni. „A munka sok, a munkás oly kevés” –ahogyan énekeskönyvünk egyik dicsérete is megfogalmazza. (396.) És a tanítványok meghatározzák, hogy mi szerint kell kiválasztani a hét embert. Isten iránti szolgálattevőkről lévén szó teljesen magától értődő és természetes, hogy a kiválasztottak olyanok legyenek, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel. Érdemes felfigyelni arra, hogy miként reagált a gyülekezet a tanítványoknak erre a feltételére: Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek. És ez alapján választották ki Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt.
Akik a bibliaolvasó vezérfonal szerint olvassák a Szentírást, most olvassuk az Apostolok Cselekedete könyvének 6. és 7. fejezeteit és abban kirajzolódik, hogy miért fontos, hogy a gyülekezet elöljárói a Szentírás mértéke szerint legyenek megválasztva. A szolgálat Istentől van és erő kell ahhoz, hogy Isten mellett kiállva Isten ügye legyen szolgálva. Ő legyen az első helyen! Ilyen életet él István, és ez fontos, mert ezzel a lelkülettel ki tud állni Isten mellett!
Az Apostolok Cselekedetének a mai napon felolvasott rövid igeszakasza kétszer is kiemeli, hogy az, akit kiválasztanak, legyen tele Szentlélekkel. Ugyanis ha valaki tele van Szentlélekkel, akkor ő maga azon szorgoskodik, hogy az Isten országa legyen hirdetve és építve. Az ilyen ember, aki tele van Szentlélekkel, telve van hittel és annak nem nyűg az istentisztelet, mert hiszen ő maga is az Isten Igéjének hirdetőjévé válik. Ha megszólal, bölcsességgel szólal meg és Istenről tesz tanúbizonyságot és hitvallást. Ilyen ember volt István, és vallom, ma is ilyen Istvánokra van szükség!
Ki is volt ez az István? Az elmúlt héten azt olvashattuk róla, „István pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között. István telve volt kegyelemmel és erővel, -oly annyira, hogy nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Szeretettel, elszántsággal, odaszánással végezte szolgálatát. Isten iránt elkötelezve hirdette Isten Igéjét. Senki semmi rosszat nem tudott mondani szolgálatára. És mégis azt olvassuk a Szentírásban, hogy megjelentek azonban néhányan és vitatkoztak Istvánnal. Érdemes felfigyelni arra, hogy a Szentírás kiemeli, mindössze néhányan vannak azok, akik vitatkoznak Istvánnal. És mit tesz ez a néhány ember? Próbálnak szembeszállni Istvánnal, de a Bibliából megtudjuk, hogy hiába, mert nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel és Lélekkel, amellyel István beszélt. Mit tesz ekkor ez a néhány ember, amikor látják, hogy nem tudnak szembeszállni a bölcsességgel és a Lélekkel, ami Istvánban van? Ekkor felbujtottak másokat…
István meghurcoltatása úgy indul, hogy néhányan István ellen voltak. És amikor ez a néhány látja, hogy kevés arra, hogy Istvánt elhallgattassa, felbujtanak másokat is.
Ker. Gyül.! Milyen kevés a kovász és ha belekeverik a lisztbe, az egészet megkeleszti. Kicsi a kovász, s hiába sok a liszt, az a kicsi kovász megváltoztatja az összes lisztet.
Jézus ezt kéri tőlünk: „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak.” (Lk 13,24)
István története úgy folytatódik, hogy ez a néhány ember felbújt másokat és amikor ez is kevésnek bizonyul István ellen –így fogalmaz a Szentírás: fellázították a népet, a véneket és az írástudókat. Ennek lett a következménye, hogy Istvánra rárontottak, elfogták őt, és a nagytanács elé hurcolták. Hamis tanúkat is állítottak, akik ezt mondták: Ez az ember állandóan e szent hely és a törvény ellen beszél. Ekkor a nagytanácsban ülők mind rátekintettek, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé.” (vö. ApCsel 6,8-15)
És István a bíróságon védőbeszédében Istenről tesz tanúbizonyságot. Szól Ábrahámról, miként indult útnak hittel Isten hívására, hogy birtokba vegye azt a földet, amit Isten mutat neki. Szólt szövetségről, amit Isten kötött vele. Szólt Józsefről, hogy féltékenységből képesek voltak eladni őt testvérei, de Isten vele volt és megszabadította őt minden nyomorúságból. Szólt arról, hogy milyen csodásan mentette meg Isten Mózes életét már csecsemőkorban is. Elmondta, hogy Mózes csodákat és jeleket tett Isten eszközeként nem csak Egyiptom földjén, de a Vörös-tengeren és a pusztában negyven esztendeig. Odaadta neki Isten az élő Igéket, vagyis a tízparancsolatot; és István bizonyságot tesz arról is, hogy mindennek ellenére a nép nem akart engedelmeskedni, sőt, elutasították Mózest maguktól. Annak ellenére, hogy Isten milyen csodálatosan vezette őket és mennyi mindent megtett értük, a nép elkészítette az aranyborjút és áldozatot vitt a bálványnak. És István azt is hozzáteszi beszédében, hogy Isten pedig elfordult tőlük. Majd szólt Józsuéról, aki bevitte a népet az ígéret földjére; és szólt Dávidról, aki kegyelmet talált az Isten színe előtt; és szólt Salamonról, aki elsőként épített házat Istennek. (ApCsel 7)
István kiáll Isten mellett. Emlékezteti a népet, hogy mennyi mindent tett már Isten az Övéiért, és a népnek az első helyre Istent kellene tennie, Neki kellene szolgálnia és Róla kellene tanúbizonyságot tenni, Őt kellene tisztelni és dicsőíteni.
Ahogyan Kiskáténk is tanítja nekünk rögtön az első lapjain: Jézus vállalta a halált értünk, megszabadított minket az Ördög minden hatalmától, ezért tartozom azzal, hogy ezután Istennek éljek!
István átlátja helyzetének súlyát. Hogy honnan hova jutott. Úgy indult szolgálatba, hogy kiválasztották őt. Megfelelt a kért és kívánt feltételeknek: jó bizonyságot tettek róla, tele van Lélekkel és bölcsességgel. És a tanítványoknak ez a megkötése tetszett az egész gyülekezetnek. Így választották ki Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt. A szentíró kiemeli, hogy mit kell figyelembe venni, amikor szolgálatra választanak valakit, és azt is kiemeli a szentíró, hogy az így megfogalmazott kritérium tetszett az egész gyülekezetnek. És minden megváltozik, amikor akadnak néhányan, akik felbujtanak másokat, akik fellázították a népet.
István védőbeszédének végén rámutat a lázadó népre is. „Ti keménynyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is. A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig ti az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek, akik bár angyalok által kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.” (ApCsel 7,51-53)
A nép pedig még mindig nem tart bűnbánatot. És az elhivatottak nem tudnak úgy összefogni, mint a keménynyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, akik ellenszegülnek a Szentléleknek.
István megkövezése azzal veszi kezdetét, hogy voltak néhányan, akik Istvánnal vitatkoztak… Mit tud tenni a néhány! És mit tudott volna elérni, ha ezt az erőt az Isten országának építésére használják! De nem… Mert amikor hallották István védőbeszédének záradékát, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. István azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll. Akkor azok hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak, azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték.” (ApCsel 7,54-58)
István arcán látható volt, hogy az olyan, mint egy angyalé. Elismerték azt is, hogy ez a férfi Szentlélekkel van telve. Mégsem tartott a nép megbánást, és nem tudták egymást bűnbánatra hívni! Feltehetnénk a kérdést, miért! És felvetődnek további kérdések is. Miért nem hagyta abba István a szolgálatot? Miért nem engedett inkább a népnek? Miért nem szolgálta ki a népet? Miért szolgálta Istent a nép helyett még akkor is, amikor már a nagytanács elé hurcolták és az egész nép fellázadva volt ellene?
Pál apostol is oly sokszor szembe találja magát a néppel. A Korintusiakhoz írt levelét a könnyhullatások levelének is hívják, mert Pál sírva írta azt. Ő maga meg is fogalmazta ezt: „Mert sok gyötrődés és szívbeli szorongás között, sok könnyhullatással írtam nektek…” (2Kor 2,4) A galatabeliekhez írt levelét pedig így kezdi: „Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” (Gal 1,10) Majd a 4. fejezetben így fogalmaz: „gyermekeim, akiket újra meg újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek a Krisztus.” (19)
Lehet, hogy pillanatnyi szenvedéseink között úgy tűnhet, hogy jobb az embereket kiszolgálni és világi békességet nyerni mint Isten mellé állni és Neki szolgálni és olyan lelki békességre lelni, amit csak Jézus tud adni! (Jn 14,27) Amikor válaszút elé kerülünk, jussanak eszünkbe az e hétre kijelölt igeszakaszok az Apostolok Cselekedetéből!
István azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll. Látta az Isten dicsőségét! István kiállt Isten mellett és megadatott neki, hogy lássa az Isten dicsőségét!
A Szentírás utolsó könyvében is, a Jelenések lapjain is egyértelművé teszi számunkra Isten, hogy az Ő nevéért szenvedni fogunk. Nem ámít minket és nem mondja azt, hogy akik Őt válasszák, azokat tisztelet és megbecsülés fogja körülövezni. Szembesíti Övéit azzal, hogy kihívásokkal, próbatételekkel fogják magukat szembetalálni. Megéri-e? Ha megkérdezhetnénk Istvánt, hogy a sok megaláztatás és meghurcoltatás, a megkövezés előtt állva melyik utat választaná ha újra kezdhetné, úgy vélem, mindnyájan jól tudjuk a választ! Nem vakította őt el az evilági, de a mennyeit választotta! És meglátta az Isten dicsőségét és Jézust! Higgyük el, hogy ezt nem cserélte volna fel egy utólagos választással sem! Sőt biztos vagyok benne, hogy még csak egy pillanatra sem bánta meg, hogy Istent választotta és nem a népet! Látta az Isten dicsőségét! A legnagyobb ajándék, ha kegyelemből hit által megláthatjuk az Isten dicsőségét!
Felvetődik a kérdés, szeretnénk-e mi is meglátni az Isten dicsőségét és Jézust! Munkálkodjon bennünk Isten Szent Lelke, hogy ne a földieket válasszuk, mely csak ideig-óráig való! Munkálkodjon bennünk Isten Szent Lelke, hogy az Isten dicsőségének szolgálatába álljunk, mely örökkévaló!
Így biztat minket Isten: „Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10) Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni, de álld ki a próbát! Nyomorúságunk lesz -de csak tíz napig. Ez képletesen van mondva. Még ha emberi szemmértékkel mérve bármilyen hosszúnak is tűnik e földi szenvedésünk és nyomorúságunk, az örökkévalósághoz viszonyítva mindössze röpke tíz napnak tűnik az.
Legyen személyes döntésünk, hogy megéri-e! Megéri-e a pillanatnyi szenvedés, nyomorúság és próbatétel, hogy mi is megláthassuk az örökkévaló dicsőségét és Jézust!
Ker. Gyül! István megkövezésének története azzal vette kezdetét, hogy megjelentek néhányan, akik vitatkozni kezdtek Istvánnal. Majd azzal folytatódott, hogy felbujtottak másokat. Harmadik lépésben pedig fellázították a népet. Hogyan juthatott idáig az ügy? Valószínűleg úgy, hogy hallgattak azok, akinek már akkor meg kellett volna szólalniuk, amikor még csak néhányan voltak István ellen, aki hittel és Szentlélekkel volt teljes.
Végezetül szóljon hozzánk Jézus szelíd intése: „Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, bizonyságul nekik. Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot. Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem ami megadatik nektek abban az órában, azt mondjátok, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek. … és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mk. 13,9-13)
Vigyázzunk, hogy ne csak szépen csengő szó legyen számunkra Isten élő Igéje, de mélyen véssük bele szívünkbe Isten szavát: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” Tanuljuk meg Istvántól, hogy semmi sincs, amire az élet koronája el- és felcserélhető lenne!
Olvassuk el még egyszer az Apostolok Cselekedetének 6. és 7. fejezetét, -a vezérfonal útmutatója szerint az elmúlt napokra kijelölt részeket-, hogy így is erősödjünk hitünkben és növekedjünk lelkünkben! Ámen.
Sándor Veronika, 2021.4.29
